A Fonogram- és eMeRTon-díjas énekesnő volt a Duna népszerű kívánságműsora, az Önök kérték szerdai adásának vendége. A beszélgetésben felidézte pályája legfontosabb állomásait, példaképeit, valamint arról is mesélt, miért izgul még ma is minden fellépése előtt.
„Ha nem mehetnék, abba belehalnék” – ezt mondta Balázs Fecó, amikor – bár egészségi állapota már nem volt jó – mégis közönség elé állt. A Duna Hogy volt?! című műsorában barátai, pályatársai emlékeztek rá, kirajzolva egy szelíd, mégis rendíthetetlen alkotó képét. Egy művészét, aki súlyos betegséggel küzdött, a színpadot mégsem adta fel soha, és...
Harmadik alkalommal ül Magyarország egyetlen dalversenyének a zsűriszékébe Szandi, aki a Család-barát élő adásában beszélt arról, miért tartja az idei évadot különösen nehéznek, mit jelent számára a zsűrizés felelőssége, és miért kulcsszereplő idén is a közönség A Dal 2026-ban.
Túlerő címmel jelent meg Fehérvári Gábor Alfréd legújabb dala. A szinte egy év kihagyás után publikált új zenéhez egy különleges videoklipet is készített A Dal 2016 győztese, amelyben egy ökölvívó életén keresztül mutatja meg, milyen kemény munka kell ahhoz, hogy az ember elérje a céljait.
A Muse, a Killers, a Sum41, a Bring Me the Horizon és Yungblud is fellép a jövő évi Telekom VOLT Fesztiválon, amelyet 2022. június 21. és 25. között rendeznek meg Sopronban.
Taylor Swift, Billie Eilish és a BTS dél-koreai fiúbanda is fellép a vasárnapi Grammy-díjátadó gálán.
Vendégművészekkel készített a Quimby együttes koncertfilmet, amely egy napon át lesz elérhető az interneten.
Több olyan előadó van a magyar zenei életben, akikről nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy világszínvonalon teljesítenek. Tehetségük, hangjuk és persze kitartásuk mindenki számára példaértékű.