halal (287 találat)

A második esély pszichológiája – Miért változtat meg bennünket, ha egyszer már majdnem elveszítettük az életünket?

Az ember hajlamos azt hinni, hogy vele ilyesmi nem történhet meg. Hogy a súlyos betegségek, a tragédiák, a balesetek mindig valaki mással esnek meg. Egészen addig, amíg egyszer csak a saját családjában nem hangzik el egy mondat, amely után már semmi sem ugyanaz.

Életünk krízisei magukban hordozzák a megújulás lehetőségét

A hét kérdése kapcsán Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust és pszichoterapeutát kérdeztük arról, hogy miért félünk az újrakezdéstől, hogyan újul meg a testünk és a lelkünk egy tragikus krízishelyzet után, valamint azt is megtudtuk, hogy az előbbre jutáshoz hátra kell hagynunk a múltat.

Van, ami feldolgozhatatlan: Balázs Andi hétéves nővérét házuk előtt gázolta halálra egy autós

Mindössze négyéves volt a színművész, amikor egy autós halálra gázolta akkor hétéves nővérét. Azóta több mint negyven év telt el, és már a szülői ház is megüresedett. A gyászról, annak feldolgozásáról Balázs Andi a Ridikül adásában mesélt a Dunán, olykor még most is elcsukló hangon.

A gyász nem kikerülhető – hogyan beszéljünk gyerekeinknek a halálról?

Mi történik akkor, amikor egy gyermek elveszíti szeretett családtagját? Hogyan beszéljünk vele a halálról, hogy ne csak a félelemmel, hanem együttérzéssel és emlékezéssel találkozzon? Körüljártuk, miért fontos, hogy a gyász ne egy „kihagyni” kívánt állapot legyen, hanem elfogadjuk, hogy ez egy természetes lelki folyamat, amit megélni, átélni és feldolgozni kell.

A halottak napja legyen inkább az élet ünnepe!

Van az évnek ez a különös, gyertyafényes időszaka, amikor az ember hirtelen sokkal gyakrabban jár temetőbe, mint boltba. A csomagtartóban mécsesek, krizantémok, vödör, rongy. A bejáratnál mindenki ugyanarra készül: rendet rakni a síron, fényt gyújtani, megállni egy percre azokért, akik már nincsenek velünk. Van, akinek a temetőlátogatás ad ilyenkor lelki megnyugvást,...

Hosszú küzdelem után elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja

Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, alig három héttel a búcsúkoncertje után. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be.

Egy forgatókönyv hevert Heath Ledger holtteste mellett az ágyban

Soha nem hallott részletek derültek ki Heath Ledger haláláról. A színész tele volt tervekkel, épp egy új filmre készült, mikor 2008. januárjában, 28 évesen elhunyt gyógyszertúladagolásban.

Kedd – Tovább élni a társam nélkül

A halállal a mi kultúránk nehezen tud megbirkózni. Eltemetjük a nagyszüleinket, aztán egyszer csak a szüleinket. Ha nem elég kegyes az élet, eltemetjük a férjünket, feleségünket, társunkat…

A siker útján