ital (94 találat)

Életmentő módszerek, amivel hamar túllehetünk az ünnepi macskajajon

Mindenkivel előfordulhat, hogy kicsit többet iszik a kelleténél szenteste. Végre együtt a család, nyílnak ki a borosüvegek, pezsgősüvegek, esetleg egy kevés házi tömény is lecsúszik – és másnap reggel úgy érezzük, hogy ha itt a világvége, akkor sem tudunk kikelni az ágyból.

Fűszerezd meg a karácsonyi készülődést egy kis punccsal!

Ha a karácsony hangulatot idéző italokra gondolunk, legelőször a forralt bor juthat eszünkbe. Pedig ennél még sokkal ízletesebb a puncs, amit valamiért kihagyunk az ünnepi menüből.

Négy dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a kávéról

Világszerte szeptember végén, október elején ünneplik a kávé világnapját. Ez alkalomból összegyűjtöttünk néhány érdekességet a népszerű élénkítő italról, mely oly sok ember hétköznapjaihoz hozzátartozik.

Frissítő limonádéreceptek a forró nyári napokra

A nyári hőségben akarva-akaratlanul sok folyadékot fogyasztunk. Ez így is van rendben, szükségünk van a folyadék pótlására, ráadásul igencsak finom italokat is fogyaszthatunk. Keverhetünk magunknak például limonádét: citromosat, mentával, de más gyümölcsök, fűszerek is helyet kaphatnak a frissítő italunkban. Íme öt recept, amelyek segíthetnek abban, hogy holnap mivel...

Egészséges és frissítő italok a nyárra

Itt a hőség, ezzel együtt a kedvünk is megjön a nyári frissítőkhöz. Az alábbiak például alkohol- és cukormentesek, diéta esetén is fogyaszthatók, és még finomak is!

Ínyenc őszi édesség: gesztenyés turmix

Örökzöld kedvenc a gesztenyepüré tejszínhabbal. Nincs olyan cukrászda, ahol ne kaphatnánk ebből a csemegéből. Sőt sokan otthon is gyakran elkészítik, hiszen öt perc alatt a vendégek elé tehető. De miért ne próbálnánk ki ugyanezt az ízt folyékony kivitelben?

Van, aki az alkoholról van, aki a szexről mond le

Idén is eljött a Száraz November, aminek a lényege, hogy 30 napig ne fogyasszunk semmilyen alkoholt. Viszont már egyre többen döntenek úgy, hogy nem csak az italokkal lesznek önmegtartóztatóak, hanem a szexben is.

Gintonikkal hűtsd a forró nyári estéket!

A Buckingham-palota kertjében termesztett citrusfélékkel és gyógyfüvekkel, köztük citrommal, verbénával, galagonyával és eperfa-levéllel ízesített gint dobott piacra a brit királyi család – adta hírül az MTI. Hát, khmm…