Még mindig sokan suttogva mondják ki, ha terápiára járnak. Mintha valami titkolnivaló lenne benne. Pedig a pszichológushoz fordulás nem szégyen, hanem az egyik legőszintébb döntés, amit önmagunkért hozhatunk.
Ismerős az esti „majd holnap elpakolom” kupac? A tudomány szerint ez a szokás nem feltétlenül lustaság, hanem akár tudatos energiabeosztás és kreatív gondolkodás jele is lehet.
Egy félmondat, egy sóhaj, egy elhallgatott érzés – és máris ott a feszültség. A párkapcsolati viták sokszor nem arról szólnak, amiről elsőre gondolnánk, hanem a felgyülemlett stresszről, amit nem mondunk ki egymásnak.
"A megbocsátáshoz vezető út gyötrelmes lehet, de megéri, mert a végén megszabadulunk a neheztelés börtönéből" - ez egy bölcs gondolat, ám annál nehezebb véghezvinni. A legrosszabb, hogy miközben újra és újra felidézzük a múlt sérelmeit, a másik már rég továbblépett. De vajon kinek árt igazán a harag?
Néha nem történik semmi rossz, mégis elromlik bennünk valami. Egy gondolat, egy érzés, egy apró bizonytalanság, és már nem ugyanaz a nap. Sokáig azt hittem, a körülményekkel van a baj. Aztán rájöttem: sokszor én magam vagyok az, aki elveszi magától a boldogságot.
Reggel még minden rendben volt. Könnyűnek érezted magad, jól indult a nap, talán még egy kávé mellett el is mosolyodtál. Aztán elég volt néhány perc görgetés, valakiről egy pimszul tökéletes fotó vagy egy rosszindulatú komment, és valami megváltozott benned. Nem történt semmi különös, mégis mintha elcsúszott volna a hangulatod. Ma már sokkal könnyebb elveszíteni a...
Sokszor nem egy rossz kapcsolatból a legnehezebb kilépni, hanem abból, amelyben még ott van a szeretet – csak a közös jövő hiányzik. Amikor az egyik fél családot szeretne, a másik viszont halogat, az ember évekig őrlődhet a kérdésen: maradni és reménykedni, vagy belevágni az ismeretlenbe?
Egy kapcsolat nem attól működik jól, hogy soha nincs vita benne. Sokkal inkább attól, hogy a felek hogyan kezelik a nehéz helyzeteket. Az érzelmi intelligencia, vagyis az EQ kulcsszerepet játszik abban, mennyire tudunk empatikusan kommunikálni, megérteni egymás érzéseit és megoldani a konfliktusokat. A jó hír, hogy ez a képesség fejleszthető – ráadásul akkor működik...