Büszkeség Magyarországnak - Itt egy újabb...
A tudatos jelenlét, azaz a mindfulness életünk minden területén alkalmazható, így az étkezés terén is.
A rákellenes világnap egy globális egészségügyi esemény a rák tudatosítására, amelyről az elmúlt 25 évben (2000 óta) minden évben február 4-én emlékeznek meg, azzal a céllal, hogy terjesszék a tudatosságot és oktassák az embereket a rák felismerésének menetéről, kezeléséről és megelőzéséről.
Régi hagyománya van és népszerű eszköznek tűnik a spirituális emelkedést, fizikális utazással erősíteni. Ki tudja, milyen régóta léteznek zarándokutak. Aki próbált már egyedül túrázni gyalogosan, esetleg kerékpárral (akár napokon keresztül), az könnyen találkozhatott azzal a mentális jelenséggel, hogy akár néhány óra elteltével a megszokottól teljesen más...
Dióssy Klári könnyes szemmel búcsúzott a Duna nagy múltú talkshow-jától. Az új év első adásában adta át a stafétát a Ridikül új háziasszonyának, Kocsis-M. Brigittának.
Egyre többünknek fontos, hogy megőrizzük a bolygónkból azt, ami még megmenthető, és az is egyre nyilvánvalóbb, hogy nem felülről kell várnunk a megváltást (azaz egészen biztos, hogy nem a nagyvállalatok mondanak majd le a profitról a környezet kedvéért), hanem csakis alulról valósulhat meg: nálunk, a saját háztartásunkban, itt és most, kicsiben.
Hogyan neveljünk optimista gyereket? Hogyan taníthatjuk meg neki, hogy a legtöbbet hozza ki magából? Fontoljunk meg pár hasznos tippet!
Pénzügyeinkről általában nem szeretünk beszélni, sajnálatos módon ez egy tabutéma. De vajon miért?
Többet foglalkoznak az egészséges táplálkozással a megkérdezettek a pandémia hatására, 25 százalék pedig többet is sportol, és emelkedett az otthon is használható sporteszközök iránti kereslet - derül ki a GymBeam, Közép-Kelet-Európa 14 országában működő fitnesz e-boltjának felméréséből. A válaszadók közel fele havonta 10-30 ezer forintot is elkölt az...