ur (50 találat)

Megfejtették a Szaturnusz gyűrűinek titkát

A Szaturnusz híres gyűrűi egy hold maradványai lehetnek, amelyet a bolygó gravitációja szakított darabokra – írta egy a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva a The Guardian brit napilap.

A hűtlenség pszichológiája

Mit jelent a hűség fogalma? Az ember alapvetően társas lény, mégsem minden esetben választ magának egy másik embert örök társául. De azt is mondhatnánk, hogy egy embert választ, de nem feltétlenül marad hozzá hűséges egész életében. Hűségesnek lenni döntés vagy elvárás? Meglehet bocsátani a megcsalást?

Hogyan néz ki Budapest az űrből?

Az Európai Űrügynökség (ESA) Twitteren közölt légifelvételt Budapestről. A két különálló városrészből – Buda és Pest – álló várost egykor a „Duna királynőjének” hívták, amelyek a Duna vág ketté és számos híd köti össze őket – írták. Az ESA egy sorozatot indított, amelynek keretében a szervezet tagjainak fővárosairól készített felvételeket...

A SpaceX négy űrhajóst indított a Nemzetközi Űrállomásra

A SpaceX amerikai vállalat szerdán négy űrhajóst indított a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az amerikai űrhivataltól (NASA), kevesebb mint két nappal a milliomos űrturisták által bérelt repülés befejezése után.

Viharba került műholdak tucatjai vesztek oda

A múlt héten fellőtt 49 műhold közül akár 40-et is elérhetett a geomágneses vihar.

Két év múlva filmstúdió nyílik az űrben

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég – írja a Variety.

Elhalasztotta Holdra szállás időpontját a NASA

Az amerikai űrkutatási hivatal legalább 2025-ig elhalasztja űrhajósai tervezett Holdra szállását. Eddig csak az Egyesült Államok juttatott embereket a Holdra az Apollo-missziók keretében.

Tom Hanks mehetett volna az űrbe, de nem ért meg neki 28 millió dollárt

Jeff Bezos neki is felajánlotta a vissza nem térő lehetőséget.