aszteroida (17 találat)

Szeptemberben jön egy aszteroida, de nem kell pánikolni

Elenyésző az esélye, hogy a Bennu aszteroida a Földnek ütközzön - állapították meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kutatói az Osiris-Rex űrmisszióján gyűjtött adatok elemzésével.

Száz évig biztonságban vagyunk az aszteroidáktól

A Föld még legalább 100 évig biztosan nem fog összeütközni egy különösen veszélyes aszteroidával – jelentette ki az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a legújabb teleszkópos megfigyelések alapján. Az Apophis nevű kisbolygó a következő száz évben három alkalommal is megközelíti a Földet, 2029-ben, 2036-ban és 2068-ban. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az...

Ritka égi jelenséget kapott lencsevégre a NASA

A NASA 2017 decemberében azonosítatlan objektumot fedezett fel a Föld közelében. Mostanra kiderült, hogy a rejtélyes jelenség, amelyet 2017 YE5 névre kereszteltek, valójában két, egymás körül keringő aszteroida. A két kisbolygó tömege nagyjából megegyezik, ez a negyedik, megfigyelt aszteroidapáros, amely tagjainak mérete körülbelül egyforma. A bolygókat, amelyek...

A felfedezés, ami segítheti a Naprendszer történetének megismerését

Először észleltek szénben gazdag aszteroidát a Kuiper-övben, az objektum segítheti a Naprendszer történetének megismerését.

Meglepő anyagot találtak egy nemrég felfedezett üstökösből származó porban

Szerves molekulák alkotják a 67P/Csurjumov-Geraszimenko névre keresztelt üstökösből származó por felét – állapították meg a COSIMA mérőműszer adatait elemző kutatók.

Érdekességek a nemrég felfedezett csillagközi aszteroidáról

A tudomány által ismert egyik "legnyúlánkabb" kozmikus objektum az a nemrég felfedezett aszteroida, amely a csillagközi űrből a Naprendszerbe érkezett első ismert kisbolygó - derül ki egy új tanulmányból.

A dinoszauruszokat kipusztító aszteroida 2 évre sötétségbe borította a Földet

Majdnem két évre sötétségbe borította a Földet az a hatalmas mennyiségű korom, amely a dinoszauruszok kipusztulását okozó aszteroida becsapódását követő globális erdőtüzek révén került a légkörbe. A sötétség következtében a növények nem jutottak elég fényhez a fotoszintézishez, a bolygó felszíne pedig drasztikusan lehűlt.

Ház méretű aszteroida halad el a Föld mellett októberben

Egy ház méretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül – közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön.