Ha 20-as, 30-as éveidben jársz, csodálatos rugalmasságoddal elkápráztatod a nálad idősebbeket. De, amiben ők tudnak neked jobbat mutatni: az a tervezés, az időbeosztás és a kitartás.
Az év utolsó napján szeretünk nagy fogadalmakat tenni, leginkább saját magunknak, ám ebből kevés az a dolog, amit aztán az év további részében valóban be is tartunk. A fogadalmak azonban nem hülyeségek, ha olyan dolgokat akarunk megvalósítani, amelyeket hosszú távon is be tudunk tartani.
Néha úgy érezzük, hogy bármire képesek vagyunk, csak úgy ég a kezünk alatt a munka, és a kollégáink kapkodják a fejüket, hogy mindent milyen gyorsan és hatékonyan intézünk. Vannak azonban olyan időszakok is, amikor csökken a hatékonyságunk, kicsúszik a kezünkből a szervezés, és bizony ebből fakadnak a túlórák, amelyeket megelőzhettünk volna. Íme néhány...
Míg egyes embereknek nem okoz különösebb problémát, hogy rendszeresen időt szánjanak a kikapcsolódásra és a feltöltődésre, mások életében mindig háttérbe szorulnak ezek az elfoglaltságok. Hogyan szánhatunk időt magunkra akkor is, ha nagyon elfoglaltak vagyunk?
A vision board, magyarul álomtábla nem csupán egy jópofa dekoráció, ami feldobja és személyesebbé varázsolja otthonunkat. Valójában egy olyan eszközről van szó, ami egy lépéssel közelebb visz bennünket álmainkhoz, céljainkhoz, hiszen állandóan emlékeztet, inspirál, motivál, erőt ad. Csupa olyasmi ez, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy elég erőnk legyen megvalósítani...
Vajon honnan tudhatjuk, hogy érdemes-e megvalósítanunk az ötleteinket, van-e alapja a vágyainknak? Melyik az a szándékunk, amelyik az univerzum támogatását élvezi, és melyik az, amelyet jobb, ha nem erőltetünk? A következő jelek elárulják.
Ha kitűzünk magunk elé egy célt, nagyon nehéz tartani magunkat hozzá – főleg akkor, ha a kivitelezésére sok időt kell szánnunk. Bár természetes, hogy lesznek bukkanók az úton, és nem fog minden tökéletesen, az előzetes tervek szerint haladni, azért ezzel az öt lépéssel biztosíthatjuk azt, hogy soha nem fogjuk a szemünk elől téveszteni a kitűzött célt.
Emlékszünk még, mik szerettünk volna lenni kiskorunkban? Balerinák, orvosok, énekesnők? Bizonyára felnőttkorunkra megváltoztak ezek az álmok, azonban valószínűleg most is van elképzelésünk arról, mit szeretnénk az élettől. De vajon meg is tesszük érte a szükséges lépéseket?