Büszkeség Magyarországnak - Itt egy újabb...
Öt gyermeket nevel a Tóth család, de hamarosan érkezik a hatodik is. Azt mondják: nagy családban élni ajándék. „Egy ajándék, egy óriási kincs, tehát sokkal többet ad, mint amit elvesz ezt tapasztaltuk, tehát hogy megéri nagycsaládosnak lenni” – mondta Tóth Domonkos. A KSH szerint tavaly 93 ezren születtek. Ez az adat meghaladja a 2020-as számokat 0,7 százalékkal,...
Sok esetben jobb, ha le tudjuk csitítani az érzelmeinket.
A csókolózás talán az egyik legélvezetesebb dolog, amit átélhetünk. Ez az intim foglalatosság nemcsak a léleknek tesz jót, de még az egészségünk megőrzésében is nagy szerepet játszik!
Néha igazán szeretnénk belelátni a férfiak fejébe, hiszen az érzelmeiket sokkal ritkábban tudják kifejezni, főleg hozzánk, nőkhöz képest. A szerelem azonban nem csak úgy nyilvánulhat meg, ha kimondja az adott személy a bűvös „szeretlek” szót, rengeteg más jelből is tudhatjuk, mik is a férfi érzelmei. Mutatunk ezekből most néhányat.
A Pretty Woman (Micsoda nő!) óta tudjuk, hogy a csók mennyivel intimebb még a prostik számára is. Szex jöhet, na de a csók. Igen ám, de mi a helyzet, ha történetesen teljesen átlagos emberek vagyunk, és a párkapcsolatból mégis eltűnik a csók.
A csókolózás talán az egyik legélvezetesebb dolog, amit átélhetünk. Ez az intim foglalatosság nemcsak a léleknek tesz jót, de még az egészségünk megőrzésében is nagy szerepet játszik!
A negyven éve működő Terrence Higgins Alapítvány a koronavírus-járvány második hullámára készülve kidolgozott egy újabb szexuális ajánlást, vagyis „hogyan szexeljünk idegenekkel, ha nem akarjuk elkapni a koronavírust”.
A babaváró támogatás nagyon népszerű a családok körében: 2019 második félévében már többet folyósítottak ebből a támogatásból, mint lakáshitelből.