film (915 találat)

Alec Baldwin fellélegezhet, ejtették a vádat ellene

Az ügyészek hivatalosan is ejtették pénteken az Alec Baldwin színész-rendező ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vádat a Rust című westernfilm forgatásán történt halálos tragédia miatt.

Péntek – Micsoda útjaim voltak – Törőcsik Mari

Két éve annak, hogy Törőcsik Mari az égiek társulatának tagjává vált. Az ország legtöbbet díjazott színésznője. Mind ismerjük őt, de csak képernyőről vagy színpadról. Ám most megkíséreljük az ő emberi portréját is a publikum elé tárni. Milyen volt ő a magánéletben?

Eleganciája és jellegzetes búgó hangja fényes csillaggá emelte Karádyt a magyar film égboltján

Ezen a napon 33 éve, 1990. február 7-én halt meg Karády Katalin, a harmincas-negyvenes évek egyik legkedveltebb színésznője és énekesnője. A Halálos tavasz című filmben alakított Ralben Edit figurája egy csapásra ismertté tette. Nevére tódult a közönség, évről évre többet forgatott, és igazi sztár lett.

Az első magyar férfi filmsztárra, a legendás Jávor Pálra emlékezünk

A sármőr Jávor Pál a 1930-as évek elejétől sok karaktert formált meg, alakított dzsentrit, kereskedőt, földművest és szerzetest is. A háború előtti magyar filmgyártás egyik legkiemelkedőbb alakja volt.

Családban marad – Fivére fia alakítja Michael Jacksont az életrajzi filmben

Michael Jackson legendás amerikai popénekes unokaöccse, Jaafar Jackson játssza a Michael című életrajzi film címszerepét. Még Jacko édesanyja is azt nyilatkozta, hogy a hasonlóságon túl, a tehetség is stimmel unokájánál.

Bárki ingyen megnézheti a Testről és lélekről című filmet a FILMIO-n

A napokban elhunyt Morcsányi Géza emlékére ingyenesen lehet megnézni a főszereplésével készült Testről és lélekről című, Arany Medvével jutalmazott filmet péntektől vasárnap estig a Nemzeti Filmintézet streaming oldalán, a FILMIO-n – közölte az NFI.

Megálmodta és megvalósította az igazi Narniát egy amerikai család

Egyszerű ruhásszekrénynek tűnik, ám elképesztő titkokat rejt. 

Ida regénye tévépremier a Dunán

Újabb filmadaptáció készült Gárdonyi Géza népszerű romantikus művéből, az Ida regényéből, amelynek országos tévépremierje december 23-án látható a Dunán. A Goda Krisztina - Divinyi Réka alkotópáros nevével fémjelzett tévéfilm a 20-as évekbe repíti vissza a nézőket. Az irodalmi klasszikus ezúttal modernebb köntösben, de korhű, részletgazdag látványvilággal,...