hold (46 találat)

A NASA újra a Holdat célozta meg

Egy mikrohullámsütő nagyságú műhold segítségével léphet hamarosan újra ember a Holdra. A NASA az űreszközt a mai napon indítja útjára.

Neveljünk boldog gyereket!

Akinek van gyermeke, unokája, az természetes, hogy mindig minden körülmények között a legjobbat akarja neki. De nézzük meg, mire van igazán szükségük a sok színes tárgyon, játékon túl.

Gyönyörű égi jelenségnek lehetünk szemtanúi a napokban

A négy legfényesebb bolygó, a Jupiter, a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz, valamint a Hold egymás után, egy vonalban lesz látható a hajnali égbolton.

Hamarosan már a Holdról is fogható lesz a wifi

Már a Holdon sem kell nélkülöznünk a wifit. Egy startup cég azt tervezi, hogy szélessávú internetet telepít az égitestre. Várhatóan 2024-ben indítják útjára az első Solnet műholdat, a másodikat pedig 2025-ben.

Elárverezték Buzz Aldrin holdsétás felvételét

A fotó 7 700 dollárért (2,6 millió forintért) kelt el szerdán egy koppenhágai aukción, amelyen eredeti NASA-fényképekre lehetett licitálni.

Elhalasztotta Holdra szállás időpontját a NASA

Az amerikai űrkutatási hivatal legalább 2025-ig elhalasztja űrhajósai tervezett Holdra szállását. Eddig csak az Egyesült Államok juttatott embereket a Holdra az Apollo-missziók keretében.

Film foroghat a Holdon és a Marson

Akár a Holdon vagy a Marson is forgatna filmet Klim Sipenko orosz rendező-producer, aki vasárnap érkezett vissza a Nemzetközi Űrállomásról, ahol 12 napon át dolgozott a Kihívás munkacímű filmjén.

"Feletted már csak a végtelen feketeség terül el" – William Shatner megjárta az űrt

Űrutazást tett szerdán William Shatner kanadai színész a Blue Origin űripari cég New Shepard nevű űrhajójával. William Shatner, a Star Trek-sorozat Kirk kapitánya és három társa sikeresen ért Földet a 11 perces űrutazás után. A 90 éves színész a saját lábán hagyta el az űrkabint, majd egy lélegzetelállító élményről számolt be a körülötte lévőknek.

A siker útján