A Nemzeti Állatvédelmi Program megújításán dolgoznak.
Ma már nem elsősorban papírképeken őrizzük meg a fontos pillanatokat, hanem digitálisan. Ám ahhoz, hogy örök emlék maradjon ezeket az elektronikus felvételeket is biztonságba kell helyezni.
A kockázatos külföldi utazások kerülése, az üzletekben és tömegközlekedésen előírt maszkhasználat és távolságtartás mellett tehát az egyik leghatékonyabb védekezési forma az, ha "továbbra is éberek és fegyelmezettek vagyunk.
261-re nőtt a beazonosított újkoronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, a gyógyultak száma héttel emelkedett.
Az Invader nevű francia művész által készített Rubik Mona Lisa című műalkotás látható a párizsi Artcurial aukciós házban.
Picasso-képet lehet nyerni sorsjegyekkel Franciaországban. A jótékony célú játékban valaki Pablo Picasso egymillió euró (333 millió forint) értékű alkotását nyerheti meg.
A Nature Talks fotóversenyén 11 kategóriában hirdettek győzteseket – több magyar fotóst is díjaztak, egyikük, Daróczi Csaba lett az év természetfotósa.
Valamiért nem szokásunk a fürdőt dekorálni, pedig nincs is annál jobb érzés, mint beülni egy forró kádba, vagy egy frissítő zuhanyt venni egy számunkra szép környezetben.