lazitas (21 találat)

Szundizz napközben a szíved érdekében

Biztos érezted már egy-egy fárasztó nap közepén, hogy ha lazíthatnál legalább egy negyed órát, sokkal jobban éreznéd magad a nap további részében. Nem tévedtél és ezt most tudósok is igazolták.

Nem kell mindig sikeresnek lenni!

A keleti filozófiák szerint a siker görcsös akarása létrehozhat egy sikeres életet, de boldogot aligha.

Így lazítsunk egy kiadós, kemény edzés után

Ha kicsit túledzettük magunkat, és meg sem bírunk mozdulni, legszívesebben csak egész nap feküdnénk, és nem csinálnánk semmit. Ez azonban nem a legjobb módszer arra, hogy relaxáljunk – próbáljuk ki inkább az alábbi megoldásokat.

Aludjunk úgy, akár a kisbabák – ez a 2 lazító gyakorlat segíthet benne

Még ha alapvetően jó alvók is vagyunk, akkor is előfordulhat, hogy stresszes napok állnak mögöttünk, izgulunk valami miatt, vagy pörög az agyunk – ilyenkor jól jön egy kis segítség, amitől biztosan átalusszuk az éjszakát.

Mielőtt belevágunk: amit a kinti futásról tudni érdemes

Szabad levegő, gyönyörű, őszi környezet és hatékony edzés a kilók ellen – valami ilyesmi járhat a fejünkben, amikor felhúzzuk ősszel a futócipőnket. Ha ez lesz az első alkalom, mert már régóta mellőztük ezt a mozgásformát, vagy talán soha nem is futottunk, akkor érdemes felkészülni a mozgásra, mert bár úgy tűnik, hogy csak felöltözünk, és futhatunk is (nos,...

Gyógyuljunk személyes mandalával!

Színes, többnyire kör alakú, általában nagyon harmonikus, egzotikus hatású, aprólékosan kidolgozott képek tele vallási szimbólumokkal. A leghétköznapibb értelemben nagyjából ezeket értjük mandala alatt. A felszínt azonban érdemes egy kicsit megkapargatni. Ha a mandalafestés művészete mögé nézünk, érdekes összefüggésekre bukkanhatunk.

Legyünk még hajlékonyabbak – mutatjuk, hogyan

A hajlítások és nyújtások, az izmok rugalmassabbá tétele fontos része az edzéseknek, hiszen ezekkel a gyakorlatokkal nyújtjuk meg az izomszálakat, lehetőleg megelőzve ezzel a későbbi sérüléseket. Ennek ellenére sokan nem törődnek vele, kihagyják, nem fordítanak elég időt és energiát a nyújtásra.

Így nyugtassuk meg az izmainkat edzés után

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy amennyire fontos az izmok edzése, ugyanannyira fontos az izmok edzés utáni nyújtása és lazítása. És nem csak jógagyakorlatokkal lehet megnyugtatni az izmokat, mutatjuk, milyen praktikákkal pihentethetjük azokat.