nyar25 (17 találat)

„Ez a mi szigetünk” – Gubik Petra a zenekaráról, lelki társakról és a rögös, de saját útról

A színház, a zenekar, a zsűrizés és a szentjánosbogarak világa is helyet kap Gubik Petra életében – de ő mégsem fárad el benne. Sőt, megtalálta azt a közösséget, ahol nemcsak zenélni, de lelkizni is lehet.

Antal Timi: 32 évesen életközépi válságban találtam magam

A Csináljuk a fesztivált! sztárfellépőjeként is ismert énekes és zenész férje, Demko Gergő számára a család, az énidő, a párkapcsolat és a munka összehangolása kihívás ugyan, de rengeteg örömet is nyújt. A nehézségeket nem titkolja Antal Timi, amelyekről a Nyár 25 vendégeként is őszintén beszélt.

„Kalandos” sportot űz Tóth Vera  

A Petőfi Zenei Díjas énekes, Tóth Vera és férje, Pauli Zoltán gasztronómiai szakember a Duna nyári magazinműsorának vendégeként meséltek palkonyai életükről. Kiderült, a Csináljuk a fesztivált! színpadának sztárja milyen sportnak hódol szívesen.

Az Apostol együttes fél évszázados sikerének a titka

Több mint 10 ezer koncertet és fél évszázados pályafutást tudhat magáénak az 1970 óta létező, Szenes Iván Életmű-díjjal és a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Apostol. Az együttes tagjai 80 felett újra és újra bizonyítják: ha a közönség szeretete és az összetartás megvan, a zene tényleg kortalan. A Nyár 25 című műsor vendégeként meséltek arról,...

Görögolvasó angyalbakanccsal – ez volt Jókai Mór kedvenc étele

A magyar irodalom egyik legolvasottabb és legtermékenyebb írója, Jókai Mór egyik kedvenc fogását, A kőszívű ember fiai című regényében emlegetett, sertéskörömmel készült bablevest készítették el a Duna Nyár 25 című műsorának adásában. A bicentenárium alkalmából érdekességeket is megtudhattak a nézők Martin Imrétől, a gasztroműsorokból ismert...

Örökölte szülei tehetségét Békefi Viki és Feng Ya Ou kislánya

Az énekes-zenész házaspár gyermeke már most tisztán visszaénekli a hallottakat – árulta el Békefi Viki és Feng Ya Ou, akik a Nyár 25 vendégeként arról is beszéltek, hogy mikor érkezik következő gyermekük.

A tökéletes illat egy emléklenyomat – Zólyomi Zsolt elárulja, hogyan válasszunk illatot nyárra

A nyár nemcsak a ruhatárunkat, hanem az illatainkat is átírja. Zólyomi Zsolt, hazánk egyik legismertebb parfümőre, a Nyár 25 műsor vendégeként mesélt arról, milyen illatok passzolnak leginkább a forró hónapokhoz, és hogyan hat ránk egy-egy parfüm emlékként. Egy biztos: az illat kiválasztása nemcsak stílus, hanem érzelem is.

A fürdőruha evolúciója, avagy a bokáig érő nadrágtól a falatnyi bikiniig

A fürdőruha nem csupán divatkérdés, sokkal többet mesél rólunk, mint gondolnánk. A Nyár 25 című műsor vendége, Dr. Tamás Ildikó néprajzkutató segítségével visszautaztunk az időben, és megnéztük, hogyan változott a strandolás kultúrája a bokáig éő lepeltől a bikinirobbanásig.

A siker útján