A magyar kajakosok már eddig is megörvendeztettek minket, így bízhatunk abban, hogy a csütörtöki versenyeken is szépen szerepelnek a kenusokkal együtt, először a középdöntőkben, majd reményeink szerint a döntőkben.
A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren a tokiói olimpián. A szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba.
Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérmet nyert kedden a tokiói olimpián. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.
Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntőjében az első helyen végzett a tokiói olimpián, a futamban szintén induló Varga Ádám a második lett.
A magyar futónő, Kozák Luca bár nem került be a fináléba 100 méter gáton, de megmutatta milyen sportszerűnek lenni. És erre az olimpia hivatalos Twitter-oldala is felfigyelt.
Már javában zajlik a tokiói olimpia, rengeteg élsportoló küzd azért, hogy felállhasson a dobogóra és, hogy olimpiai érmet szerezzen. A medálok anyaga rendkívül különleges, hiszen újrahasznosított tárgyakból készültek.
Cseh László a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián.
Milák Kristóf rekordot úszva lett olimpiai bajnok!