Az immár második alkalommal megvalósuló fesztivál ebben az évben összművészeti programsorozattá alakul, az operán, a színházon és a zenén túl zenés irodalmi és dokumentumfilm-estekkel és gyermekelőadással is várják a közönséget - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Az eseménysorozat tegnap kezdődött, nyitóeseményeként Mozart A varázsfuvola...
Több mint 110 év után újra az Opera repertoárján szerepel Donizetti vígoperája, Az ezred lánya, amelyet január 14-én mutatnak be az Erkel Színházban Polgár Csaba rendezésében - közölte a dalszínház
Könnyed érzelmi világgal átszőtt történet, sok humorral fűszerezve, azaz az operett.
1882. október 24-én éjfélkor született Siófokon. Rendkívül tehetséges zongorista volt, csodagyereknek tartották, de az élet úgy hozta, hogy a zongorázásról le kellett mondania - ekkor fordult a zeneszerzés felé, amiért mindig is hálás lesz neki az utókor.
Augusztus 8-án az Oroszlános udvar a Találkozások színhelye lesz, ezt az alcímet kapta ugyanis az idei Budavári Palotakoncert gálaműsora. A Budapesti Operettszínház művészei idén Huszka Jenő és Lehár Ferenc életműve előtt tisztelegnek.
Lehár Ferenc valószínűleg legrégebbi ismert hangfelvételére bukkantak Ausztriában, az 1901-ben készült lemezen az Osztrák-Magyar Monarchia gyalogezredének katonazenekara játssza a zeneszerző Jetz geht's los című katonaindulóját.
Elkezdődött a Marica grófnő próbafolyamata a Budapesti Operettszínházban. Kálmán Imre operettjét Bozsik Yvette rendező-koreográfus viszi színre az új évadban.
Öt bemutatót tervez a jövő évadban a Budapesti Operettszínház, amely a Mosoly évadára készül.