A hallgatók szeptember 30-ig igényelhetik a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Pluszt, az egyszeri, 500 ezer forintos kölcsönt – közölte a Diákhitel Központ pénteken.
Előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy a párunkkal a pénzügyeinket is összekössük, ne csak az életünket – ezeket azonban gondoljuk át, mielőtt nekikezdünk, hiszen nagy buktatói lehetnek a folyamatnak, és akár a kapcsolatnak is. Ne hamarkodjunk el semmit!
A középiskolai és általános iskolai tanárok szerint a diákok nem jól osztják be a pénzüket, ugyanakkor többségük elismeri, hogy a pénzkezelés az iskolában is tanítható - derült ki egy felmérésből. A középiskolások elsősorban az internetről, az általános iskolások pedig otthon szereznek ismereteket a témában.
Egy egyszerű kiegészítőből is lehet botrány, főleg ha az 100 dollárosokból készült.
Jövő év január 1-jétől a minimálbér szintjére emelkedik a gyod összege - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Debrecenben.
Gyerekként nem támogatta hollywoodi álmait, amit a rendező nagyon zokon vett.
Idén, a második negyedévben a 19-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg - közölte a K&H-csoport felmérése alapján, hozzátéve, hogy az 58 százalék a valaha mért legmagasabb érték.
A közösen eltöltött első vakáció minden pár életében óriási mérföldkő, ha jól sikerül, az megalapozhatja a közös boldog jövőt, ha viszont balul sül el, akkor az megkeserítheti az előttünk álló hónapokat, s az egész kapcsolattól elveheti akár a kedvünket.