rak (145 találat)

Nehezen fogadja el a mellráktól megváltozott testét a színésznő

2015 márciusában diagnosztizálták Shannen Doherty-nál a mellrákot. Kezdetben hormonterápián ment keresztül, de aztán műtét, majd kemo és sugárterápia következett. A nehézségekről most nyíltan beszélt.

Csillagjegyek, akik reménykedhetnek, hogy dőlni fog hozzájuk a pénz

Örök mondás, hogy a pénz nem boldogít. De azért jó, ha van. Augusztus egy nagyon termő hónap, és vannak olyan csillagjegyek, akiknek most megéri jobban odafigyelni az anyagi ügyeikre.

A Grease sztárja már nem foglalkozik azzal, hogy rákos

Olivia Newton-Johnról azt nem lehet mondani, hogy feladta a rák elleni küzdelmet. Két alkalommal legyőzte a daganatos betegségét, de tavaly novemberben újra megjelent a szervezetében. Már nem nagyon tud mit kezdeni vele, inkább élvezi az életet.

Patrick Swayze 10 éve meghalt, de most visszatér

Augusztus 18-án érkezik az I Am Patrick Swayze című dokumentumfilm. Az alkotásban felesége, testvére és kollégái beszélnek a 10 éve elhunyt színészről.

Döbbenet, milyen ételek okozhatnak rákot

A rossz emésztésen túl, krónikus fáradtságot, de akár rákot is okozhatnak a sok adalékanyagokat tartalmazó ételek. Még ennél is súlyosabb a helyzet, mert hiába veszünk egészséges alapanyagokat, ha az elkészítési módja teszi egészségünkre ártalmassá azokat. [caption id="attachment_389900" align="aligncenter" width="1024"] A gillezett ételek is rákot okozhatnak....

Ezek a csillagjegyek könnyen csábítanak

Észrevetted már, hogy gyorsan bomlanak utánad a férfiak? Vagy épp, hogy túl nehezen? Ennek is oka van, a csábításod erejét a csillagjegyed is befolyásolja. Van pár jegy, akiknek sokkal természetesebb a csábítás, mint másoknak.

Rejtett veszélyek az orális szexben

Az orális szex a mindennapi aktusok része, ám sokan nem tudják, hogy nagymértékben fokozza a daganatos betegségek kockázatát: elsősorban a torok-, illetve szájüregi rákos betegségek előfordulását.

Csillagjegyek, akiknek még szerelmet tartogat a nyár

Mindjárt a nyár közepénél tartunk, és ismerős azaz érzés, hogy már megint milyen gyorsan elment? Ám vannak csillagjegyek, akik számára még csak most jön a java. Nekik szerelmet hoz még ez a nyár.