szolo (43 találat)

Borásznők

Vendégeink olyan nők, akik amellett, hogy anyák, feleségek, társak és barátok, a borral is közeli kapcsolatot ápolnak. Életük jelentős része a szőlőtőkék között vagy a pincében telik, és boraikat egyre jobban ismeri a közönség.

Ma ünnepeljük ezt az ősi magyar bort

A mai napon egy olyan szőlőfajtát kell megismernünk, amely az egyik leghíresebb borunk alapanyaga. Olyannyira fontos a termesztése, hogy külön világnapot is kapott, immár három éve.

Kiderült milyen bor lesz idén ősszel

Jó hírünk van a borok kedvelőinek. Már előre örülhetnek a következő év termésének és készíthetik poharaikat. Mindennek a hazai boros gazdák is örülhetnek már most, amikor el sem kezdődött a termés.

A legfinomabb, legsokoldalúbb gyógyszer

Már az ókorban is ismerték a szőlő gyógyhatását, kúraszerűen használták is. Érdemes sokat fogyasztani, ha másért nem: a fiatalos kinézetünkért.

Aranyérmet szerzett a magyar pincészet Németországban

Négy aranyéremmel térhetett haza a német nemzetközi borversenyről, a Mundus Vini 2019-ről a Varga Pincészet. akinek az Aranymetszés száraz Olaszrizling borát, az édes Szürkebarátot, a Debrői Hárslevelűt, illetve a Royal Egri Hárslevelűt értékelte a zsűri a legjobbnak.

A bor kapja a főszerepet Szegeden

A szeptember 18-tól Szegeden lesz a Bor tér őszi bormustra, ami nem csupán a helybélieknek, de a városba érkező turistáknak is sokszínű programot kínál.

Egy nő lett az év egri bortermelője

Miután egymás után diadalmaskodott 2019-ben Európa szerte borversenyeken, Tóth Istvánné Rózsikát hazánk jól ismert borvidékének is a legjobb szakemberévé választották.

Mossuk biztonságosra

Növényvédőszer-maradványok és egyéb káros anyagok lehetnek a zöldségeken, gyümölcsökön. Azt sem tudhatjuk ki és mennyire tiszta kézzel fogta meg, ezért fontos alaposan megmosni.