unnepseg (23 találat)

Kislányok nagy kedvence: konty, ami olyan, mint a karácsonyfa

Lassan eljönnek a Mikulás- és karácsonyi ünnepségek az iskolákban, óvodákban is. Ha szeretnénk valami igazán különleges frizurával meglepni a kislányunkat, ezt a kontyot nekünk találták ki: olyan ugyanis, mint egy karácsonyfa! Ráadásul nem nehéz elkészíteni, és még arra is van idő, hogy készítsünk egy próbakontyot. Videó!

Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny – galéria

A sikeres kutatók vállalkozóként is sikeressé válhatnak, feltaláló fiatalokból és felkészítő tanárokból is sokkal többre lenne szüksége Magyarországnak – mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadó ünnepségén szerdán Budapesten, ahol 4 első, 3 második, 3 harmadik díjat és 2...

Kokárdakisokos mindenkinek

Március 15-én mindannyian kokárdát tűzünk a ruhánkra. A nemzeti színű szalagrózsát egyszerű elkészíteni. Ehhez is nyújtunk egy kis segítséget.

Március 15.: Idén is sok programmal várják az ünneplőket

A nemzeti ünnep hagyományos rendezvényei – a zászlófelvonás, a díszmenetek és a kormányfő múzeumkerti beszéde – mellett a Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban is sok színes program várja az ünneplőket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.

60 éve verték le a szabadságharcot

Ma van az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 60. évfordulója. Ezen a napon vonultak be a szovjet csapatok az országba. Erről emlékeznek meg ma több helyen az országban, például Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót.

Döbbenetes: nem találják Bob Dylant

Az egész világot megdöbbentette a hír, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat Bob Dylan kapta, aki még soha nem írt egy klasszikus értelemben vett könyvet sem.

Színes szalagok csillagfesztiválja Japánban

Egy szerelmi történet az alapja a színes szalagok fesztiváljának Japánban. A Tanabata ünnepségek július 7-én kezdődnek, dekorációs versenyt rendeznek, valamint felvonulásokat szerveznek, és megválasztják a csillagfesztivál legszebbjét is.