Hullámzó frontálzóna szeli ketté kontinensünket, mögötte már őszies időjárás, előtte nagy területen meleg, nyári idő a jellemző.
Rekordáron, 368 ezer fontért (145,9 millió forint) kelt el egy hat hónapos bárány egy skóciai árverésen.
A természet és az időjárás találkozása sokszor gyönyörű dolgot produkál. A ködöt legtöbbször nem szeretjük, de a Somogy megyei Pogányszentpéternél látható jelenség erre most rácáfolt.
Ma túlnyomóan felhős időre számíthatunk, amiből helyenként zápor-zivatar is lehet.
Vasárnap rendezték a nyár egyik legnagyobb szabású szabadidősport rendezvényét, a 2020-as Balaton-átevezést, ami a szakadó eső ellenére is hatalmas siker volt.
Lufit örökbe fogadtuk még 2018-ban, lassan három éve boldogít minket. Mielőtt hozzánk került, kirakták őt és még hét testvérét az anyukájukkal az utcára.
A virágkarneváli hét programjai már augusztus 15-én megkezdődnek és augusztus 23-ig tartanak Debrecenben.
A kockázatos külföldi utazások kerülése, az üzletekben és tömegközlekedésen előírt maszkhasználat és távolságtartás mellett tehát az egyik leghatékonyabb védekezési forma az, ha "továbbra is éberek és fegyelmezettek vagyunk.