Életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója.
Egy képzeletbeli elítélt történetén keresztül az elveszett illúziókról Jean-Paul Dubois regénye, amely elnyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést a Goncourt-díjat.
1922. október 30-án, 59 évesen meghalt Egerben, Gárdonyi Géza, író, újságíró.Korának sajátos figurája volt, egyik irodalmi körhöz sem sorolható, mégis munkássága a mai napig legendás.
Kertész Imre tanulóéveit, valamint első feleségének, Vas Albinának megrendítő sorsát mutatja be az a kiállítás, amit az író születésének 90. évfordulója rendeznek meg Szabadkán.
Oscar Wilde 1854 októberében Dublinban látta meg a napvilágot Oscar Fingal O’Flahertie Wills néven és a századfordulón, Párizsban halt meg, 46 éves korában. Kivételes egyéniség, igazi zseni volt.
Tizenegyedik alkalommal adják át idén az Arany Medál-díjakat. Az elismerést a közönség szavazati alapján hazai színészek, rendezők, szépírók vehetik át.
Nyolcvannégy éves korában elhunyt a neves író, pszichológus Vekerdy Tamás.
Krúdy Gyula és Jókai Mór köztudottan szeretett jókat enni, de Arany János sem volt kivétel. Egyik receptjét meg is írta egy levélben.