Művészeti legeket mutat be a Munkácsy Mihály Múzeum új időszakos kiállítása, az október 31-ig látható Művészeti LEGmustra.
A dizájn, az iparművészet, a képzőművészet és az építészet kapcsolódási pontjait helyezi a fókuszba az Újműhely Galéria Majd máskor, majd máshol című kiállítása, amely kortárs ékszereket és képzőművészeti alkotásokat mutat be szeptember 10-ig Szentendrén.
Mesébe illő papucsok, gyerektáncosok és gyerekfoglalkozások mellett papucsvásár is várja az érdeklődőket szombaton a Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol újra megrendezik a szegedi papucs napját – tájékoztatta a Szegedi Papucsért Alapítvány az MTI-t.
Keresztény művészeti kiállítás, táncszínház és táncház, versmondó találkozó, hangszerbemutató, illetve koncert is szerepel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház pünkösdi családi napi programjai között, de megelevenedik Krisztus szenvedéstörténete is június 3-án és 4-én Kecskeméten.
Egykori cowboyok viseletei, használati tárgyai érkeztek az oklahomai National Cowboy & Western Heritage Museumból a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, ahol június végén Legendás vadnyugat címmel nyílik kiállítás.
A várban végzett ásatásokon talált leletekből csütörtökön nyitják meg a tárlatot a Városi Honismereti Múzeumban.
A 20. századi magyar művészeti örökség megismertetésére vállalkozik a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum a nagyközönség előtt pénteken megnyíló megújult képzőművészeti kiállításával.
Egy autista fiatal papírhadihajó-kiálllítása nyílt meg szombaton a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, az autizmus világnapján.