Egy kis túrázásra a következők miatt is érdemes lehet kimozdulni a családdal
Március 12-től ismét közlekedik az erdei vasút a gemenci erdőben, és kinyitnak a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ kiállításai - közölte a Gemenc Zrt.
Február 12-én Parádfürdőn egész napos programokkal, közte bábszínházzal, koncertekkel és akadályversennyel is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat.
Többgyermekes családanyaként állandóan zsonglőrködöm az idővel. Persze saját magamra jut a legkevesebb idő, „énidő”-ről pedig szinte csak álmodozom, mely a totális kikapcsolódást, feltöltődést biztosítaná számomra. Ezért úgy határoztam, idén bevezetem a „MI IDŐNK” családi programokat, és a gyerekekkel együtt egy kicsit visszatekerve az idő kerekét magam...
Idén lesz az Országos Kéktúra mozgalom meghirdetésének 70. évfordulója. A Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztály vezetése 1952 januárjában indította el a mai is népszerű és sokak által teljesített túramozgalmat a szakosztály tagjai számára, a Tapolca és a Sátoros-(Zempléni-)hegységi Tolvaj-hegy közötti kék útvonalra.
Felújították a Cigány-hegyi kilátót és az Óbányai-völgy turistapihenőt a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben - tájékoztatta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága szerdán az MTI-t.
Szerencsénkre a Balaton egész évben számtalan tartalmas programot rejt. Őszbe fordulva előtérbe kerülnek a szüreti mulatságok, zenei fesztiválok és különféle borkóstolók melyekből kedvünkre válogathatunk októberben is.
A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szervezésében október 9-én tartják a kéktúrázás napját. Ezen a napon 143 túraszakaszra, maximum 50 fős túracsoportokba hívják a természetkedvelőket országszerte. A három klasszikus kéktúrát (a legendás Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát) magában foglaló Országos...