nyaralas (224 találat)

Az Egyszülős Központon keresztül 2550 gyermek és felnőtt nyaralhatott idén

Idén júniustól szeptemberig napközis táborokban, családi nyaralásokon, valamint ottalvós Erzsébet-táborokban és Családi Erzsébet-táborokban 2550 egyszülős gyerek és felnőtt vett részt - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.

Jól jártak a nyaralóövezeti vendéglátóhelyek

Júniusban a vendéglátóhelyek forgalma már megközelítette a válság előtti, 2019. júniusi szintet, és a várakozások szerint júliusban és augusztusban is kiemelkedő forgalomra lehet számítani. A kedvező adatok főleg a nyaralóhelyeknek köszönhetők, a fővárosban azonban a belvárosi éttermek zöme most is zárva van, mivel itt a turizmus még nem állt helyre - írta a...

Tengerpartról a rendelőbe: megelőzhetőek a nyári fülbetegségek

Ingyenes szűréssel járják az ország óvodáit.

Listán a magyarok idei kedvenc úti céljai

Magyarországon Siófok, Horvátországban Crikvenica a befutó az utazók körében, Csehországban Karlovy Vary, Romániában pedig a Fekete-tenger partján fekvő Mamaia lett a legvonzóbb a foglalások alapján - derült ki a Szállás.hu legfrissebb kutatásából, amelyet pénteken küldött az MTI-nek.

Enélkül nem vihetjük magunkkal kis kedvencünket a külföldi nyaralásra

Ha kutyával utazunk külföldre, az Európai Unióban kötelező az egyedi megjelölés, az állatútlevél és a védőoltás. Belföldön pedig az oltási könyvre van szükségünk. Szerencsére Magyarországon nagyon jó a tendencia, egyre több állatbarát hely van, szállás és étterem tekintetében is. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, ha a család kedvenceivel utazunk.

Gyönyörű lányaival pózol a strandon Brooke Shields

Rowan és Grier már kész nő!

Ingyenes nyári gyerektábort szervez a Katolikus Karitász

Az idén, mintegy 3600 rászoruló gyerek nyaralhat ingyen a Katolikus Karitász gyermektáboraiban - ismertette az egyházi jótékonysági szervezet országos igazgatóhelyettese.

Nincs lopásbiztos törölköző - használjuk az értékmegőrzőt!

Még manapság is hajlandóak vagyunk azt hinni, hogy ha a fizetős strandon letakarjuk törölközővel a slusszkulcsot, pénztárcánkat vagy éppen a készpénzünket, akkor az bizony biztonságban van, csak rá kell kukkantani a partról néha. Pedig megéri használni az értékmegőrzőket nemcsak a strandokon, de a színházakban, éttermekben, mozikban, fürdőkben és szállodákban...