Sanghajt választották idén a világ "legokosabb" városának az Okosváros Expo Világkongresszuson (Smart City Expo World Congress, SCEWC), amelyen ezzel első alkalommal ítélték az elismerést kínai városnak - adta hírül a China Daily internetes kiadásában csütörtökön.
A mediterrán térség egyik legrégebbi és legrangosabb filmfesztiválján, a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválon a versenyprogramban kapott helyet Felméri Cecília filmje, a Spirál. Az alkotás a zsűri különdíját nyerte el a fesztivál zárógáláján.
A film főszereplőjét, Vanessa Kirby-t a legnagyobb Oscar-esélyes színésznők között emlegetik a Pieces of a Woman című filmben nyújtott alakítása miatt.
Szász Kitti nem először bizonyította be, hogy zseniális precizitással rúgja a bőrt, de az idei Red Bull Street Style világbajnokságon különösen kitett magáért. Szász Kitti ugyanis elhozta hazánknak a megtisztelő harmadik helyezést, ezzel pedig beírta magát a street style futballisták nagyjai közé.
Jelentős régészeti sikernek örülhetnek a pécsiek. A török hódoltság idején készült rézedények kerültek elő az egykori Rózsakertben folyó földmunkák alatt.
Egy felmérésből kiderült, hogy a mai fiatalok körében melyik a legismertebb és melyik a legnépszerűbb zenekar.
A 67 éves férfi nem él unalmas életet. Több halálközeli élménye is volt, és túlélt már áramütést és cápatámadást is. Most pedig egy túrázás miatt került veszélybe.
A magyarországi streamingszolgáltatóknál elérhető magyar filmek sikerére alapozva indítja útjára az NFI Filmio nevű online videotár-szolgáltatását.