Hiába a gondos szereplőválogatás, olykor megesik, hogy két olyan színésznek kell szerelmespárt játszani, akik a valóságban utálják egymást. Vagy éppen ellenkezőleg...
Sztárok, akik között tombol a gyűlölet.
Amikor a kanapén ücsörögve, popcornt majszolva nézünk egy izgalmas filmet, fel se merül bennünk, hogy a főhős a testi épségét kockáztatta a jelenet sikeréért. Sok színész nem hajlandó kaszkadőrt fogadni, mások pedig egy szerencsétlen szituáció miatt sérülnek meg súlyosan a forgatások alatt.
A tervek szerint december elején mutatták volna be a hazai moziban David Copperfield rendkívüli élete című filmet, amely igencsak bővelkedik a jobbnál jobb színészekben.
Egy valóban elhivatott színésznek semmi sem állhat az útjába, hogy tökéletesen átélhessen egy szerepet. Különösen Hollywoodra igaz ez, ahol a legelszántabbaknak hetek alatt kell lefogyniuk, vagy meghízniuk egy-egy szerep kedvéért.
Többek között Elton John, Hans Zimmer, Bill Wyman és Billie Eilish hangszereit és más tárgyait árverezték el jótékony célra az Egyesült Államokban.
Na végre, egy jó hír az Aniston-Pitt fanoknak. Bár a két sztár évek óta nincs együtt, a fanatikus rajongók mégis abban bíznak, hogy még össze fognak jönni. Most kicsit azért örülhetnek, mert legalább a képernyőn együtt fognak szerepelni.
Scotty Bowersről, Hollywood legendás kerítőjéről készül életrajzi film Luca Guadagnino rendezésében – írta meg a Variety.com.