zene (572 találat)

A fiatalok nem törődnek a hallásukkal, egymilliárdan vannak veszélyben

Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben a különböző fülhallgatós eszközök - mobiltelefonok, lejátszók - túlzott hangerővel történő használata és túl hangos zenés helyek látogatása miatt - figyelmeztetett egy új tanulmány, amely a BMJ Global Health folyóiratban jelent meg.

Paul McCartney összefutott Lennonnal a reptéren

Julian Lennon álmában nem gondolta volna, hogy régen látott kedves ismerősével éppen a reptéren fut össze.

Zene hallgatás már a magzati korban

Kutatások kiderítették, hogy már magzati korban érzékeljük a külvilágban szóló muzsikát, sőt reagálunk is rá. A magzat már egészen korai időszaktól képes hallani, a 24. héttől pedig már el tudja különíteni a külső és belső zajokat.

A Bartók Rádió operára kapcsol

Rendhagyó műsorfolyammal készül a Prima díjas Bartók Rádió a magyar opera napja alkalmából. A jeles eseményt 2013 óta Erkel Ferenc születésnapján, november 7-én rendezik meg, és minden évben csatlakozik hozzá a klasszikus zene rádiója, amely ez alkalommal érdekes beszélgetésekkel és legendás operafelvételekkel készül.

Tehetségkutatás egykor és most

Hatvan évvel ezelőtt, 1962-ben indította el a Magyar Televízió az első tehetségkutató műsort hazánkban. A Ki mit tud? zenés, táncos és egyéb műsorszámaival generációk számára vált fogalommá. Miben változott a mai tehetségkutatás és gondozás? Hogyan kell jól mentorálni? Miben tud segíteni egy támogató közeg?

Az Oscar-díjas Hans Zimmer a szamurájok földjére tévedt, zenéje elsöprő erejű

Új filmzenei albuma jelenik meg jövőre Hand Zimmer Oscar-díjas filmzeneszerzőnek – jelentette be a hétvégén kiadója, a Sony Classical.

Dolhai Attilának más álma volt, de már megszerette az életét

Deák Bill Gyula és Vikidál Gyula dalait üvöltötte, és hangosan gitározott szobájában Dolhai Attila, aki bár musical színészként vált ismertté, eredetileg rockzenész szeretett volna lenni. A színművész Kecskés Lillának, a Librettó műsorvezetőjének beszélt fiatalkori terveiről, és bepillantást engedett magánéletébe, valamint színházi munkáiba is.

Babazene, miért érdemes már magzati korban zenét hallgatni?

Kutatások kiderítették, hogy már magzati korban érzékeljük a külvilágban szóló muzsikát, sőt reagálunk is rá. A magzat már egészen korai időszaktól képes hallani, a 24. héttől pedig már el tudja különíteni a külső és belső zajokat.