Ma ünnepli 59. születésnapját Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes művész, a Duna Televízió műsorvezetője. Színészi tehetsége mellett egy egész ország ismeri különleges hangját, éveken át volt például James Bond, azaz Pierce Brosnan magyar hangja is. A színművész a hirado.hu-nak azt is elárulta, hogyan ünnepli a jeles napot.
Ma ünnepli 75. születésnapját a magyar blueskirály, Deák Bill Gyula, aki fiatalokat megszégyenítő lendülettel és határtalan szeretettel készül az életművét felölelő nagy koncertre, ami november 18-án lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Bill kapitány sosem felejti el, hogy honnan jött, ezért fontos számára, hogy segítsen másokon, ezért is csatlakozott a...
Száztíz éve, 1913. november 5-én született Vivien Leigh, az első Oscar-díjas brit színésznő, aki a leghosszabb alakításért nyerte el a kitüntetést, s bár csak húsz filmet forgatott, olyan alkotásokkal írta be magát a filmtörténetbe, mint az Elfújta a szél, A vágy villamosa, a Lady Hamilton vagy a Bolondok hajója. Nem utolsó sorban pedig Sir Laurence Olivier felesége...
Minden év októberében megemlékeznek Nagyszalontán Arany János halálának évfordulójára. A költő szülővárosa őrzi mindmáig a leggazdagabb relikviagyűjteményt, amelyet a hajdúvárosi Csonkatoronyban állítottak ki.
Bár életében nem jelenhetett meg nagylemeze, és népszerűségétől megrettenve a kommunista kultúrpolitika is válogatott eszközökkel igyekezett ellehetetleníteni, Radics Béla elképesztő tehetségének köszönhetően mégis kitörölhetetlenül beírta magát a magyar rockzene történetébe. Pályája csúcsán tömegek rajongtak érte, koncertjein tízezrek nézték tombolva,...
Hatvannyolc éve, 1955. szeptember 30-án halt meg James Dean amerikai filmszínész, a kiábrándult lázadó ifjúság jelképe, egy nemzedék bálványa. Az övé volt a talán leglátványosabb és legrövidebb karrier a filmvilágban. Alig több mint egy év alatt három filmben is főszerepet kapott, és két alakításáért Oscar-díjra jelölték.
Szeptember 26-án lenne hetvenötéves Olivia Newton-John Grammy-díjas brit–ausztrál énekesnő-színésznő, a Grease című musical Sandyje.
„Sinkovits Imre nem egyszerűen színész, ő a magyar színész. A szónak teljes értelmében, testestül-lelkestül, érzéseiben és gondolkodásmódjában, cselekvéseiben, beszédjében, és hallgatásában” – mondta róla Cenner Mihály színháztörténész. 95 éve született Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas...