fozes (230 találat)

Tíz perces főzelékek fárasztó hétköznapokra

A főzelék jó barát. Meglehetősen gyorsan elkészül, finom és alakbarát. Ráadásul nem is viszi el a kosztpénz java részét. Érdemes néhány receptet kéznél tartani. Mutatjuk a két leggyorsabb változatát.

Pécsi győzelem a közétkeztetési szakácsversenyen

A Sirha Budapest kiállításon mérte össze tudását a „Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020” 12 döntős csapata.

Segítséggel megelőzhető a karácsonyi idegbaj

A férfi dolga a fa beszerzése, a nő süt, főz, takarít, ajándékokat vesz. Hát csoda, hogy feszültséggel teli napok ezek?

Főzőműsorban szerepel Vilmos és Katalin

Számos jótékonysági szervezet munkáját segíti Katalin és Vilmos herceg, és ennek jegyében most sütni is megtanultak. Legalábbis egy főzőműsor vendégei voltak, és persze kötényt is ragadtak.

550 forintból komplett menüt készítettek a szakácsok

Kiderült, kik lesznek a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 döntősei. 39 csapat mérte össze tudását az elődöntőkben, akik közül 12 jutott a februári döntőbe. Az induló csapatoknak maximum 550 forintja volt arra, hogy egy háromfogásos menüt elkészítsenek. A versenyek mindig egy-egy tematikára épülnek, a mostani a nyári ételekről szól.

3 férfi tulajdonság, amibe beleszeretnek a nők

Mindenkinek van egy listája, hogy miként képzeli el az álom pasit! Legyen magas, humoros, intelligens, szőke vagy barna. De van három olyan tulajdonság, ami szinte minden nőt levesz a lábáról.

Egy főzés, két étel

Vannak olyan alapanyagok, amelyekből egy főzéssel kétféle étel is készíthető. Ez több okból is nagyon praktikus. Idő és energiatakarékos, pénztárcabarát. Ráadásul csak egyszer kell elmenni vásárolni.

Te is lehetsz II. Erzsébet királynő szakácsa

Internetes hirdetésben keres szakácsot a Buckingham palota. Azt ígérik az ideális jelentkező egy profi csapathoz fog csatlakozni, de cserébe elvárják tőle a legmagasabb szintű munkát.