Aranyérem született a budapesti kard...
Nem csak a húsz éveseké a világ - szól a jól ismert dal és hogy ez mennyire így van a szerelem témakörében is, arra kitűnő példákat láthatunk, akár olyan párok személyében, akik több tíz éve együtt vannak a felgyorsult, rohanó világnak ellenállva, akár olyan újrakezdők személyében, akik nem féltek kinyitni a szívüket 60-70 éves kor felett sem.
Mit számítanak a számok, és mit számít a kor, ha két ember őszintén vonzódik egymáshoz? Semmit! Tegyük félre az előítéleteinket, és élvezzük a nem mindennapi, szerencsés helyzetet, amivel megajándékozott bennünket a sors.
Nem könnyű a férfiak agyával gondolkozni, pláne amikor egy fájdalmas szakítást követően hónapok, vagy akár évek után újra felbukkannak az életedben.
Mikor neveljük jól a gyerekünket? Ha elkényeztetjük, mindent megadunk neki, vagy, ha szigorúak vagyunk, és azt sem engedjük meg, amit az ő korosztályába tartozó osztálytársainak, barátainak megengednek?
Ezek alapján úgy tűnik, felesleges túl sokat erőlködni egy-egy elismerő pillantásért.
Az első szerelem semmihez sem hasonlítható. Új, intenzív, szenvedélyes, végletes. Sosem feledjük. Vannak, akik már tinédzserkorukban megtalálják az igazit, és velük élik le hátralévő életüket, ám ez a ritkább eset. Általában az első kapcsolat véget ér, hogy aztán keserédes tapasztalatokkal lépjünk tovább valami új felé.
Sosem tudjuk, hányadán állunk velük. Sosem tudjuk, hogy most érdeklődnek-e irántunk, vagy sem, sőt, azt sem, hogy vajon minket érdekelnek-e egyáltalán.
Veszekedni, a másikat sértegetni, stresszben tartani nagyon sokféle módon lehet, de mind közül a legalattomosabb a passzív agresszió, mert nehéz bizonyítani, és könnyű az áldozatot hibáztatni, hiszen nem repkednek tányérok vagy vázák, hanem csend van. Sokat sejtető, gyanús csend.