kapcsolatok (39 találat)

A sikeres csapatépítés titkai – ízelítő a 7. Ridikül Szalon Debrecen beszélgetéseiből

A nyár utolsó szalonrendezvénye augusztus 9-én, exkluzív helyszínen lett megrendezve. A Siker Évének fényében a sikeres csapatépítés titkaira koncentráltunk. Meghívott vendégeink dr. Balogh Éva egyetemi tanársegéd, a Bagoly Klub alapítója, Bálint Kinga, értékesítési vezető, a Születés Hete Debrecen önkéntes szervezője, Jónásné Bacsó Mónika pszichológus, a...

Spirituális találkozások, amelyek nem lehetnek véletlenek

Azt mondják, nincsenek véletlenek, és ha ebben hiszünk, hihetünk abban is, hogy nincsenek véletlen találkozások. Mindenkit okkal sodor utunkba az élet, de vannak közöttük igazán különleges, spirituális kapcsolatok.

Sztárok, akikről nem is tudtuk, hogy egymás rokonai

Ki gondolta volna, hogy Angelina Jolie és Hillary Clinton rokonok? Pedig unokatestvérek – igaz, csak kilencedik fokon. Mutatunk még néhány meglepő rokoni szálat a sztárok világából.

5 elfeledett szokás, amit jó lenne újra feléleszteni

A modern kor sok mindenben megkönnyítette mindennapi életünket, ám közben járulékos kárként feledésbe merült néhány olyan szokásunk, amelynek megvolt a maga szépsége. Idézzünk fel néhány ilyet, hátha kedvet kapunk hozzá, hogy visszacsempésszük a hétköznapjainkba!

11 kérdés, ami segít jobban megérteni az embereket

Nap mint nap körül vagyunk véve embertársainkkal – a munkahelyünkön, a boltban vagy egyszerűen csak az utcán, és családunkkal, barátainkkal is rengeteg időt töltünk. Bár szeretnék, sokan mégsem képesek igazán megismerni és megérteni a környezetükben élőket.

Vajon a megfelelő kérdéseket tesszük fel?

Emlékszünk még arra az arany érvényű tanácsra, miszerint „nincs rossz kérdés”? Nos, ez valóban igaz, ha valamit nem értünk, ugyanakkor érdemes néha a kérdéseinket is átgondolni.

A Ridikül mai adásában: jó társaságban repül az idő?

Jelentősen meghatározza a mindennapokat, a kapcsolatokat, a pályaválasztást, annak alkalmasságát, a párválasztást, a hobbit, a konfliktuskezelést, a fájdalmak átélését az, hogy valaki befelé forduló vagy kifelé forduló személyiség. A szakirodalom e két kategóriát introvertált és extrovertált személyiségnek nevezi. Szeretünk a társaság középpontjában lenni, vagy...