karrier (285 találat)

Elkészült Freddie eddigi legszemélyesebb videoklipje

Több mint egy év után jelentkezett új dallal az énekes.

Király Viktor bevallotta, valójában nem is énekesnek készült

A Ridikül legutóbbi adásában apák és fiaik vendégeskedtek, közöttük Király Viktor és édesapja, Király Tamás. A DAL 2012, 2014 és 2018 versenyzője a Duna Televízió műsorában elárulta, ha nem betegszik meg zenekarának énekese, akkor talán még ma is a dobok mögött ül. A szalagavatóján azonban nyilvánvalóvá vált, hogy arany van a torkában, már csak azt kellett...

Ígéretes balettkarrier állt Pásztor Anna előtt

Mallorcán dolgozta össze hét hónap alatt a New York-i balett ösztöndíjat, ám táncos karrierjének derékba törése után kitérővel ugyan, de megtalálta a célt, amelyért önzetlen erőszakossággal addig küzd, míg az meg nem valósul. Ő Pásztor Anna, aki Koltay Annának nyílt meg és beszélt őszintén magáról, életéről, gondolatairól az M2 Petőfi TV új, Magas és...

Gregor Bernadett az édesapjáról: Ő sosem vetett árnyékot másra, csak a fényében lehetett fürödni

Gregor József Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Gregor Bernadett édesapja 15 évvel ezelőtt hunyt el. A színésznő a Duna Televízió délutáni magazinműsorában, az Almáriumban idézte fel legkedvesebb közös pillanataikat, és bevallotta azt is, hogy édesapjától sosem kapott tiltást, sem hátszelet a színészi pályán.

Ryan Reynolds egy időre felhagy a filmezéssel

A színész úgy fogalmazott, hogy alkotói szabadságra van szüksége.

Egy ember, két karrier

Ebben a Ridikülben olyan vendégekkel beszélgetünk, akik felnőttként mertek belevágni valami újba.

Hivatás – a szolgálat szépsége

Mit is jelent az a fogalom, hogy hivatás? Miben tér el a munkától vagy a szakmától? Mikor válhat egy szakma, egy érdeklődési terület hivatássá?

Százfelé szakadva, de mégis boldogan

Több fronton egyszerre helytállni? Amikor a nap huszonnégy órája maximálisan ki van használva, hogy juthat idő a pihenésre, a kikapcsolódásra?