Ki se látszott a földből, a másik nyomába se léphetett, de irányított az a lány. Pitypanghaját fújta a szél, cibálta a motort a járdán, és húsz másodpercenként utasította erre meg arra azt a nagy embert.
Idén nyáron jó pár olyan tárgyat elővehetünk a szekrényből, melyek sok évig pihentek a sötétben. Újra hódítanak többek között a fából készült ékszerek, az átlátszó műanyagok, a gumis top, a nosztalgikus, hálós szatyor és a színes hajpánt.
A nagymama főztjének nincs párja, évek, évtizedek után is emlékszünk az ételek ízére, a hangulatra, a nagyi valamit mindig kavargató karjaira.
Nem tehetünk róla, pünkösdről nekünk a gyerekkor jut eszünkbe, nem csak azért, mert olyan hamar elröppen… ha jól belegondolunk, három napig tart, mint a pünkösdi királyság. Azért is, mert a gyerekkor csodapillanatokat tartogatott, akkor is, ha szüleinket mondjuk nem vetette fel a pénz.
Kifejezetten jóleső érzés olykor régi képeket nézegetni a fővárosról, és felfedezni rajta az ismerős helyeket, utcákat, tereket, sarkokat, hidakat, és nosztalgiázni, vajon milyen lehetett száz évvel ezelőtt a budapesti tavasz.
Rendhagyó utazási élménnyel ajándékozzák meg az utasokat Budán: a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között a 611-es pályaszámú favázas nosztalgiavillamos közlekedik. Ha valaki arra jár, érdemes lehet kipróbálni ezt a néhány perces időutazást. De addig is íme néhány fotó a kötöttpályás járműről. Galéria!
Ma már szinte elképzelhetetlen, mit jelentett annak idején, több mint 50 évvel ezelőtt a Táncdalfesztivál ennek az országnak.
Emlékszik még valaki a ’70-es és a ’80-as évekre? Akkor még nem voltak kütyük a rádión és a tévén kívül, ami azt jelentette, hogy esténként az egész ország a képernyőn keresztül izgulta végig a hazai vagy import sorozatok sztárjainak sorsát. Egyesével.
