tea (88 találat)

Ezért nézzük meg, honnan érkezik a teánk

Ma van a Nemzetközi Teanap, mely a teatermelők és munkások körülményeire igyekszik felhívni a figyelmet azért, hogy ezek az emberek méltó körülmények között élhessenek és dolgozhassanak.

Nézzük, melyek a hibiszkusztea jótékony hatásai – ezután garantáltan fogyasztani fogjuk!

A hibiszkusztea egyáltalán nem új keletű, ugyanis a világ tájain igen régóta fogyasztják már. Magyarországon leginkább csipkebogyóval együtt szokták forgalomba hozni. Gyönyörű piros színét a teának a hibiszkuszvirág szárított szirmai adják, ráadásul nemcsak színe szép, de nagyon finom, és ami a legfontosabb, rendkívül egészséges is.

A teafogyasztás még annál is egészségesebb, mint eddig gondoltuk?

Kínai kutatók fedezték fel, hogy a rendszeres teázás jelentősen csökkenti a csontritkulás és csonttörés kockázatát, ami halmozottan igaz a nők esetében.

Melyek a csipkebogyó jótékony hatásai?

A csipkebogyó talán gyermekkorunk kirándulásairól is ismerős lehet, hiszen valószínűleg nem egyszer találkoztunk ilyen formában a vadrózsa áltermésével. A bogyó színe jellegzetes élénkpiros, C-vitamin-tartalma pedig messze a legmagasabb hazánkban. Ezen kívül azonban még számos pozitív egészségügyi hatással rendelkezik, ezeknek jártunk utána.

Ettől függ, hogy a kávét vagy a teát szeretjük jobban

Egy új kutatás azt vizsgálta, vajon hogyan érzékelik az emberek a keserű ízt. Ez dönti el ugyanis, hogy mennyi kávét isznak naponta.

Nem is gondolnánk, hogy mennyi mindenre jó a kamilla

A kamilla mondhatni a legismertebb gyógynövény az egész világon, kevés ember akad, aki ne ismerné, vagy ne kóstolta, használta volna valamilyen formában. Utánajártunk, mennyi mindenre lehet szervezetünkkel kapcsolatban pozitív hatással, így ha tehetjük, egészségünk megőrzésének érdekében már ma fogyasszunk kamillát.

Turbózzuk fel az immunrendszerünket teával

Az idő egyre hidegebb, ráadásul a tél már a nyakunkba liheg. Ebben az időszakban érdemes fokozottan odafigyelni arra, hogy megerősítsük a szervezetünket, és felkészítsük az esetleges betegségekre vagy inkább azok elkerülésére. A teákra csak akkor szoktunk gondolni, amikor már betegek vagyunk, pedig ezek megelőzésében is nagy szerepet játszanak. Mutatjuk, melyek ezek a...

Álmatlanság gyötör? Lehetséges, hogy ezek az okok állnak mögötte

Az álmatlanság hátterében igen sok dolog állhat, ám mi magunk is rengeteget tehetünk azért, hogy ez a helyzet javuljon vagy teljesen megoldódjon. Ha odafigyelünk erre a néhány igen fontos dologra lefekvés előtt, akkor szinte biztos, hogy jobban fogunk aludni!

A siker útján