A színészek egy-egy szerepálmuk kedvéért képesek több tíz kilókat hízni vagy fogyni, akár hónapok alatt. Mindez nemcsak lelkileg megterhelő, testükön is nyomot hagynak az esztelen átváltozások.
„Ugyanúgy megküzdöttem azért, hogy meghízzak, mint ahogy azért, hogy lefogyjak: van tíz barátságtalan kiló az életemben, amivel folyamatosan pingpongozom” – Zsófi mesélte el nekünk történetét.
Sokunkkal megtörténhetett már az évek során, hogy hiába határoztuk el, holnaptól fogyókúrázunk, valahogy mégsem sikerült leadnunk egyetlen dekát sem. Sőt, talán még híztunk is abban a néhány hétben, amíg minden erőnkkel azon voltunk, hogy inkább megszabaduljunk egy-két felesleges kilótól. De vajon mi lehet ennek az oka?
Hogy egy párkapcsolat miért megy tönkre és miért szakít két ember, annak sok oka lehet. Zsuzsának az volt a bűne, hogy felszedett több mint 10 kilót – legalábbis ezt vágta a fejéhez a párja, amikor elhagyta. Egy másik kapcsolatban pedig Gábor azt mesélte nekünk, hogy hiába szedett fel a barátnője egy kis felesleget, eszébe sem jutott megcsalni. Ahány ház, annyiféle...
Decemberben válogatás nélkül eszünk minden finomságot, ami elénk kerül, kevés olyan önmérsékletbajnok ember van, aki ilyenkor is meg tudja tartani a diétáját. A nagy evészetnek aztán hat hosszú hónapig isszuk a levét.
A férfiak kimentek a szobából, beszéljünk hát a... Nem, nem a hüvelygombáról lesz szó. Úgyhogy, akik a szüléstől paráznak most jobban teszik, ha felkötik a gatyájukat, mert a rózsaszín, illatos kis szeretetgombócok nem csak a terhesség és a szülés idejében veszik igénybe a testünket. Van, amit csak évek múlva veszünk észre, van, amit sajnos azonnal.