Akár kilenc évig is szoptatja kicsinyét az orángután, hosszabb ideig, mint bármely más főemlős – állapították meg a vadon élő emberszabásúak fogainak elemzéséből amerikai és ausztrál tudósok.
Magyar kutatók tanulmányozták, hogyan értékelik az emberek a kutyák játékos és agresszív morgásainak érzelmi töltetét.
Állítólag a férfiak és a nők agya másképp működik, többek között a térbeli tájékozódás is másképpen megy a két nem tagjainak. De bizonyos betegségek is ronthatják a térbeli tájékozódásunkat. Ilyen például az Alzheimer-kór is. A kutatók szerint a vizsgálati eredményeket többek között ennek a betegségnek a területén is fel lehet majd használni.
Szerencsések azok, akik tényleg szúnyogcsípésként élik meg az egészet, nem ájulósak, a vénáik tíz méterrről is jól látszanak – na de még nekik is be kell tartaniuk néhány alaszabályt a nagy nap előtt.
Nyúlhúst is forgalmazó húsboltokat ellenőrzött egy fővárosi vásárcsarnokban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A három vizsgált üzletben nem tudták igazolni az előhűtött nyúlhús tételek eredetét. A szakemberek összesen több mint 60 kilogramm ismeretlen eredetű terméket vontak ki a forgalomból.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az idejében felfedezett mellrák jól gyógyítható. Ahhoz, hogy még időben orvoshoz jussunk, ismernünk kell az önvizsgálat minden lépését.
A tanulás jelentősen befolyásolja az azt követő alvás alatt a kutyák agytevékenységét – ezt állapították meg magyar tudósok a kutyák alvás alatti agytevékenységét vizsgálva. A Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem közös kutatását bemutató cikk a Scientific Reports tudományos folyóiratban jelent meg.
A közkedvelt sült krumpli készítési körülményeit ellenőrizték négy gyorsétteremlánc egy-egy üzletében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai. Többek között az alapanyagokat és az előállítást is vizsgálták. A legfrissebb Szupermenta termékteszten a használt sütőzsiradékot is laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a szakemberek.