eves (68 találat)

Tudatos étkezéssel a karcsúbb, egészségesebb testért, elégedettebb életért

A tudatos jelenlét, azaz a mindfulness életünk minden területén alkalmazható, így az étkezés terén is.

Hogyan éljük túl a karácsonyi zaba-cunamit?

Karácsonykor töménytelen mennyiségű finomság kerül az asztalra és csak kapkodjuk a fejünket, mit is kellene megkóstolni. Az ünnepek után pedig szégyenkezünk, hogy nem tudtuk, hol a mérték.

Tízezer évvel ezelőtt élt őseink is ehettek zabkását

Az észak-afrikai vadászó-gyűjtögető népek már tízezer évvel ezelőtt ismerhették a zabkását – derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a történelem előtti emberek edényeket használva főzhették meg a vadon termett gabonaféléket és más növényeket.

Ezeket az ételeket mindenképpen kerüljük el edzés előtt

Bizonyos dolgokat nyilván eszünkbe sem jutna edzés előtt egy-két órával fogyasztani, de ki gondolta volna, hogy például a salátát, a humuszt, vagy éppen a gyümölcsleveket sem ajánlják a szakemberek? Nézzük, miért!

5 egyszerű szokás, mely segít a tartós fogyásban

Évente hányszor kezdünk bele diétába? Már nem is számoljuk. Nem lenne egyszerűbb, ha inkább pár apró dolgon változtatnánk az életünkben?

Készüljünk okosan az edzésre!

Holnap ismét hétfő, új hét, új élet, egy lehetőség az újrakezdésre: ha elhatároztuk, hogy az ünnepekre már egészséges testtel érkezünk, akkor épp itt az ideje elkezdeni a sportot.

Ételek, melyek segítenek, ha baj van

Ki ne érezte volna már, hogy nassolnia kell valamit, különben nem éli túl ezt a napot? Ilyenkor aztán vagy szenvedünk estig, vagy jön a lelkiismeret-furdalás. Azonban ha okosak vagyunk, és jól megválasztjuk, miket eszünk, elkerülhetjük a kellemetlenségeket.

Diétamesék sorozat: az evés az egyik legkedvesebb hobbim

A fogyókúrák két helyen buknak meg a legtöbb esetben. Lusták vagyunk sportolni, vagy megunjuk a cukormentes kosztot. Annak, aki imád enni, ez utóbbi valóban nagy kihívás. Nekem is.

A siker útján