A nemzeti ünnepeken szinte menetrendszerűen megjelennek a képernyőn a régi magyar filmek és rajzfilmek. A Szaffi, a Lúdas Matyi, az Aranyember, a Honfoglalás, A Pál utcai fiúk vagy éppen A Szent Péter esernyője sok családban éppúgy hozzátartozik az ünnepi televíziózáshoz, mint a zászlófelvonítás vagy az esti tűzijáték. Ennek is megvan a maga oka: a nemzeti ünnepekhez...
Lehet egy szerepet vagy könyvet túl jól megalkotni? Amikor egy karakter mindent visz, az alkotó könnyen a saját sikere foglyává válhat. Öt történet, ami megmutatja milyen ára van annak, amikor egy karakter túlnő az alkotóján.
Kultikus film készült 1969-ben A Pál utcai fiúk című regényből. Az ifjúsági regényt 1907-ben írta Molnár Ferenc, az első film viszont nem is a Fábri Zoltán féle alkotás volt.
Az Óbudai Nyár keretein belül megrendezésre kerülő GRUND koncertet július 20-án, 19 órától tekintheti meg a közönség az óbudai Fő téren. A belépés ingyenes, nem érdemes kihagyni!
Sok évfordulót ünnepelhetünk idén, és ünnepeljünk is, hiszen büszkék lehetünk a hazai írókra, rendezőkre, színészekre, akik gazdagították és gazdagítják ma is kultúránkat. Megragadjuk az alkalmat, és a ma 100 éve született film- és színházi rendezőre, színészre és forgatókönyvíróra, Fábri Zoltánra és munkásságára emlékezünk, legjobb filmjei...