adomanygyujtes (16 találat)

Legalább 350 ezer rászoruló család kap segítséget a NOE adománygyűjtésnek köszönhetően

Idén a Fiatalok a kisgyermekes családokért elnevezésű program során 7,5 tonna adományt gyűlt össze, amelyből 350-400 rászoruló család jut segítséghez az országban – közölte a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke a napokban budapesti sajtótájékoztatón.

Jónak lenni jó! - Már több mint félmillió forint adomány gyűlt össze

Már több mint félmillió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! adománygyűjtésen a telefonhívásokkal és SMS-esek küldésével. Emellett várják a tárgyi felajánlásokat is. Idén a közmédia adománygyűjő kampányának kedvezményezettje a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége. A Jónak lenni jó! december 18-án ünnepi műsorfolyammal zárul – számoltak be róla...

Jónak lenni jó! – Elindult a közmédia rendkívüli adománygyűjtő műsora az ukrajnai menekültek segítéséért

Hétfőn indult a közszolgálati média rendkívüli Jónak lenni jó! adománygyűjtő műsora az orosz-ukrán konfliktus miatt bajbajutottak támogatására. A közmédia valamennyi csatornája naponta jelentkező műsorokban mutatja be a felajánlásokat, amelyekkel szállást és ellátást biztosítanak a háborús övezetből érkező családoknak.

Adni Öröm! – tartósélelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak

Elkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni Öröm! élelmiszeradományokat gyűjtő jótékonysági akciója a Spar-csoport mintegy 140 üzletében országszerte csütörtökön.

Jónak lenni jó! – Már több mint 91 millió forint gyűlt össze

A Jónak lenni jó! idén a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segíti. A 1357-es adományvonalon már több mint 91 millió forint gyűlt össze. Egy hívás és SMS továbbra is 500 forintot jelent a gyerekeknek. Lehet segíteni a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon is, ahol tárgyi adományokat lehet megvásárolni. A közmédia jótékonysági akciója december 19-én zárul egy...

Rekordösszeg gyűlt össze a covid-árvák megsegítésére a Jónak lenni jó! keretében

Páratlanul nagy összeg gyűlt össze a Jónak lenni jó! adományvonalán egy hónap alatt. Az idén a covid-árvákat segítő Regőczi Alapítvány munkáját támogató nagyszabású jótékonysági kampányban – több mint 140 ezer hívásnak és sms-nek köszönhetően – meghaladta a 70 millió forintot az adományvonalra érkezett felajánlások összege. A 10 éves múltra...

Jónak lenni jó! – Több mint 56,5 millió forint gyűlt össze

A közmédia jótékonysági műsora a koronavírus miatt árván maradt gyerekek javára gyűjt. A 1357-es számon egy hívás vagy egy sms 500 forintot jelent. Közben folyamatosan érkeznek a tárgyi felajánlások is.

Idén is több tízezer gyermek karácsonyát tenné szebbé a Mikulásgyár

December 1-jén megnyitja kapuit a Mikulásgyár elnevezésű karitatív fesztivál, amely a rászorulóknak gyűjt elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket.