agy (213 találat)

Sosem találod a kulcsod? Oka van annak, miért vagy folyton feledékeny

Mindennapos bosszúság, amikor a táskád mélyén turkálsz a kulcs után, vagy a szemüvegedet a fejed tetején találod meg. De vajon tényleg feledékenyek vagyunk, vagy csak túl sok információ között próbál eligazodni az agyunk? Egy amerikai idegtudós szerint nem hibásak vagyunk, hanem pontosan úgy működünk, ahogy kell.

A nyelvtanulás és a szellemi tevékenység csökkenti a demencia kialakulásának kockázatát

Akár ötödével is csökkentehető a demencia kialakulásának a kockázata – állítja egy tanulmány. A kutatás közel háromszázezer középkorú embert vizsgált, akiknek egy része nyelvoktatáson vett részt, míg a többiek semmilyen felnőttképzésen nem tanultak. A vizsgálat végén a tudósok megállapították, hogy azoknál, akik tanultak, az öt év elteltével 19...

Csokit akarok! – Mértékkel lehet, akár minden nap

Csokit enni olyan, mintha szerelmesek lennénk – ugyanaz a hormon, az endorfin szabadul fel mindkét esetben. Amellett, hogy tudjuk, mennyire hizlal és mennyire árt a fogaknak, most felsoroljuk az édesség pozitív hatásait, egyúttal hangsúlyozva az örök érvényű figyelmeztetést: csak mértékkel!

Péntek – Utazás a lelkiismeretünk körül

Hogyan is lehet definiálni a lelkiismeret fogalmát? Hogyan alakul ki a lelkiismeret-furdalás? Mi a különbség bűn és a bűncselekmény között? Miért érzek én lelkiismeret-furdalást a legapróbb dolgok miatt is és egyeseknél vajon miért nem szólal meg? Vajon, akik a bűncselekményeik miatt elzárva élnek a külvilágtól, ők milyen utat járnak be a lelkiismeret témájában?

Színezd ki a szürke hétköznapokat!

A több éve tartó együttélés során elkerülhetetlen, hogy ne jöjjön el az idő, amikor a varázslatot felváltja a bizalom és a biztonság érzése.

Fiatalkori demencia

A demencia szó hallatán sokan az idősekre gondolunk, de már 65 éves kor előtt megjelenhet az életünkben, igaz más tünetegyüttest produkálva, mint idős társainknál. De mik is ezek a tünetek? Mik a demencia időskori és fiatalkori szakaszának jelei és annak kezelése? Hogyan előzhetjük meg mindezt?

Létezik örök szerelem?

A szerelmesek szerint igen, ám a tudósok mást mondanak. A szerelem hormonjai ugyanis csak harminc hónapig termelődnek agyunkban. Vajon honnan tudják mindezt?

Döntéseink

Az életünk döntések sorozata. Némelyik az egész életünket meghatározza, némelyiket pedig már észre sem vesszük, némelyiket megbánjuk.

A siker útján