Híres magyarok, akikről kisbolygókat neveztek el Kálmán Imrétől, Petőfi Sándoron, Kodály Zoltánon át Haumann Péterig.
Szakértők egy csoportja nemrég egy Föld körül keringő aszteroidát fedezett fel, amely több mint kétezer éve kapcsolódik hozzá.
Felfedezték a legnagyobb bolygógyilkos aszteroidát, amely a Nap fényében rejtőzködik. A hatalmas aszteroida keresztezheti a Föld pályáját.
A NASA Dart nevű űrszondája hétfő este nekicsapódott egy aszteroidának óránként 15 ezer mérföldes – több mint óránként 24 ezer kilométeres – sebességgel, hogy felkészüljön arra az esetre, ha egy hatalmas űrszikla valóban fenyegetné a Földet.
Japán kutatók vízre bukkantak a Földtől 300 millió kilométerre található Ryugu aszteroidából származó kőzetmintában, ami alátámaszthatja a földi élet űrbéli eredetéről szóló elméletet - írta honlapján a The Guardian című brit napilap.
A csillagászok szorosan figyelemmel kísérik az égitest pályáját és modellezik a jövőbeli elhaladásának lehetséges forgatókönyveit. Az aszteroida mintegy 14 580 km/h-s sebességgel haladva fogja megközelíteni a Földet.
Az amerikai szervezet szerint a hatalmas űrszikla március 24-én, azaz jövő hét csütörtökön lép majd föld körüli pályára. Bár az égitest közvetlen veszélyt nem jelent földünkre, a csillagászok figyelik útját.
A szerda hajnalban indult DART-teszt történelmi jelentőségű: ez volt az első alkalom, hogy az amerikai űrkutatási hivatal megpróbál beavatkozni egy égitest természetes mozgásába.