Szokatlan furcsaságot vettek észre egy 400...
Megérkezett az év első igazán meleg hétvégéje, itt az ideje, hogy elkészítsük az első kancsó finom, jéghideg limonádénkat. Elmondjuk, miért!
Kis túlzással a feleségének köszönheti Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós, hogy felfedezte a C-vitamint. A világra szóló felfedezés történetéről – és a hozzá kapcsolódó, paprikával díszített hidegtálról – a Kossuth Rádió műsorában hallhattak részleteket.
Motorkerékpárral körbeutazta Európát, a világháború alatt a katonai kiugrás és a lehetséges békekötés feltételeiről tárgyalt Törökországban az angolokkal, amúgy meg mindmáig ő az egyetlen olyan tudós, aki a magyarországi kutatásai alapján kapta meg a Nobel-díjat. Ő Szent-Györgyi Albert, a világhírű koponya, aki 129 éve született Budapesten.
Bőrünk ápolására egész évben érdemes figyelmet fordítanunk, azonban a nyári hónapok után még inkább szüksége van a gondoskodásra. A sok és intenzív napfény hatására olyan kedvezőtlen folyamatok indulhatnak el, mint például a sötét foltok keletkezése vagy a ráncosodás, amelyeket érdemes még időben megállítanunk. Ma már számos olyan készítmény közül...
Nehezebben kelünk fel reggel, könnyebben elfáradunk, koncentrációs zavarokkal küzdünk, álmosság, bágyadtság lesz úrrá rajtunk. Akik ezeket tapasztalják mostanában könnyen lehet, hogy tavaszi fáradsággal küzdenek. Egyszerűnek hangzik, de komolyan kell venni, mert akár súlyos vitaminhiány és tartós stressz is állhat a háttérben.
Ebben az időszakban mindannyiunk törekszik arra, hogy felturbózza a szervezetét. Ám a sokféle baráti tanács és legendák közepette nehéz eldönteni, mely módszerek működnek ténylegesen is.
A tavaszi gyümölcsök egyike a frissen pirosló, illatos és édes eper. Leginkább a finom ízéért szeretjük az epret, és sokunk nem is sejti, milyen jótékonyan hat az egészségünkre ez a bogyós gyümölcs.
Az immunerősítés minden évszakban fontos, de talán még időszerűbb tavasszal. A téli napfényhiányos időszak után minden támogatás jól jön a szervezetünknek. Íme a három leghatékonyabb szer.