csokol (4 találat)

Csókolózzunk sokat, mert csókolózni jó – és egészséges is

A kutatók kimutatták, hogy a csókok jó hatással lehetnek az egészségünkre. Többek között erősíthetik az immunrendszerünket, és csökkenthetik az allergiás reakciókat a bőr-, illetve légzőszervi allergiában szenvedők esetében. De emellett még számos jótékony hatása lehet a csókolózásnak, és ezt mikor máskor lenne érdemes közhírré tenni, mint a csók...

Tökéletes csókok 50 felett: hiszen már mindent tudunk a csókról

Minden kapcsolatban fontos az intimitás, a másik közel engedése magunkhoz, amikor megmutatjuk, hogy bízunk benne, hogy szeretjük, védelmezzük, és kitartunk mellette. Ennek megmutatására a csók az egyik legjobb eszköz. És 50 felett járva már valószínűleg mindent tudunk a csókról. A tökéletesről és a tökéletlenről is.

Megcsalásnak számít a csók? A többség szerint „ez attól függ”…

Vajon megcsalásnak számít-e egy csók valakivel, aki nem a párunk? Erről kérdeztek egy felmérésben több mint 3 ezer embert. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mit tartanak a megkérdezettek hűtlenségnek függetlenül attól, hogy a fizikai érintkezésen kívül van-e érzelmi kapcsolat a csókolózó pár esetében, vagy sem. A végeredmény meglehetősen meglepő lett.

Miért döntjük inkább jobbra a fejünket csókolózás közben?

Csókolózni jó – ebben valószínűleg mindenki egyetért. Izgalmas, intim, megnyugtató, és még megannyi pozitív jelzővel lehet illetni. Nemigen szoktunk mélyebben elgondolkozni rajta, pedig több olyan tény is van a csókról, ami meglepő és érdekes lehet a számunkra.

A siker útján