cukor (100 találat)

Mondjunk nemet a cukorra!

A cukor éppen olyan függőséget okozhat, mint a koffein, így leszokni róla nem könnyű. Ám megéri! És nemcsak azért éri meg, mert sokkal egészségesebbek leszünk, hanem mert a cukor bizony öregít.

Arcápolás a konyhából

Sötétebb foltok jelentek meg a bőrödön. Felfedeztél néhány szarkalábat a szemed körül? Semmi pánik. Irány a konyha, ott megtalálsz minden szükséges szert ahhoz, hogy eltüntethesd az idő nyomait.

Hogyan szabaduljunk meg a cukorfüggőségtől? Mutatjuk!

A cukormentes életet elkezdeni valóban nehéz, de adunk néhány jól bevált és hasznos tippet arra, hogy könnyebb legyen a változás.

Mit tehetek a gyermekem immunrendszeréért!

Még nem késtetek el egy kis extra immunerősítéssel, hiszen az influenza és a vírusok csak most lendülnek igazán támadásba – a következők segíthetnek megúszni a betegségeket.

Kevesebb cukor, hosszabb élet?

Az egészséges életmód jegyében sokak újévi fogadalma a cukorfogyasztás minimalizálása, vagy időszakos kiiktatása az étkezésből. Érdemes belevágni, ugyanis azoknál, akik kevés cukrot fogyasztanak a szívelégtelenség rizikója 47 százalékkal, a korai halálozás veszélye pedig 34 százalékkal csökkent. Összefoglalónkból kiderül, hogy hogyan változik a szervezetünk...

Jól fogynak a mentes termékek

Nemrég elkészült hazánk első átfogó kutatása arról, hogy az étkezésekkel összefüggő érzékenységek milyen mértékben és módon érintik a lakosságot. A Szafi – online, névtelen - kérdőívét több mint tízezren töltötték ki. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók nagyjából 85 százaléka követ valamilyen speciális étrendet, háromnegyedük pedig legalább...

Reggeli kávé smoothie

Ha hosszúnak érzed a hetet kezd a napot egy koffeines különlegességgel.

Madártej a Főmenü konyhájából

Sok tej és a vaníliarúd a lelke ennek az édességnek, de nem csak az ételnek a konyhának is imádnivaló illata lesz.