enek (64 találat)

A Déryné Programban Kukorica Jancsié és Iluskáé a főszerep

A János vitéz című daljáték keresztmetszetét mutatja be a Déryné Program keretében a Coopera szombaton a Déryné Központban.

Magyar előadók kerültek fel a világzenei toplistára

Három magyar előadó is szerepel az áprilisi nemzetközi világzenei toplistán (WMCE). A Babra a lengyel Megitzával a 7., Lakatos Mónika és a Romengo a 12., Cserepes pedig a 19. helyre került.

Újra énekelne Dióssy Klári

A főiskolás évei alatt a Magyar Televízió munkatársaként kezdte televíziós pályafutását Dióssy Klári, és csak kevesen tudják róla, hogy Szegeden, a Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát magyar–ének szakon. A műsorvezető a mai napig szívesen dalra fakad, de nem bánná, ha egy profi énektanár segítségével frissíthetné fel a hangképzésben szerzett tudását...

Énekóra: dalra fel!

A mai beszélgetés során arra leszünk kíváncsiak, hogyan lehet a fiatalabb generáció számára a legjobban átadni az ének-zenei tudást.

Wolf Kati feldolgozta a Beatrice nagy slágerét

Wolf Kati és Spigiboy újragondolták a “Gyere kislány, gyere” című Beatrice-slágert, amelyhez egy diszkókorszakot idéző klipet is készítettek. A NYÁR 21-ben az énekesnő mesélt a közös munkáról és azt is elárulta, milyennek tartja a ’80-as évek zenéit.

Jégmadár, ami jót tesz a léleknek

Ress Hajnalka Jégmadár című dala már most sokaknak az újraindítás indulója. Közel 300 ezer alkalommal látták már a Youtube-on. 

Így élte túl Palya Bea a mezítlábas éneklést a hidegben

Palya Beával forgatott klipet a Zaporozsec zenekar. A videó a Nyomodban című közös dalukhoz készült, amelyben zúg a sors-vihar, de ha kitisztul az ég, egymásra talál férfi és nő. Mindez meseszerűen hangzik, de Bence és Bea valóban küzdöttek az elemekkel a forgatáson.

A Francia Múzsa Szezonjával is készül az Opera

Hét bemutatót tart szeptemberben az Opera, a tavasz folyamán elmaradt premiereket és a 2020/2021-es, A Francia Múzsa Szezonja elnevezésű tematikus évadjában tervezett bemutatókat is megtartják.

A siker útján