Lenny Kravitz Budapesten koncertezik
Már a 29 millió forintot is átlépte a közmédia Jónak lenni jó! akciójához érkezett felajánlások összege. Sorra érkeznek azonban a tárgyi felajánlások is. Az Ismerős Arcok zenekar is csatlakozott az adománygyűjtéshez. Most egy dedikált albummal és jubileumi koncertjegyekkel támogatják a kampányt.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya örömmel vállalta, hogy segíti az adománygyűjtést, ugyanis személyes érintettsége is van: koraszülött fiát majdnem elveszítette, de az orvosok heroikus munkájának köszönhetően mára profi vízilabdázó lett. A Jónak lenni jó! idei felhívására eddig már csaknem 23 millió forintnyi felajánlás érkezett.
Folyamatosan érkeznek a felajánlások a Jónak lenni jó! kampányhoz. Az adományok összege már meghaladta a 17 millió forintot. A közmédia idén a Semmelweis Egyetem Fejlődéstámogató Központjának gyűjt, amely a koraszülött gyermekek fejlesztését segíti.
Huszonegy év küzdelem után új szívet kapott egy fiatal nő az Egyesült Államokban. A 21 éves nő veleszületett szívbetegséggel küzdött, míg tavaly májusban transzplantáción esett át. A műtét után mindenképp szeretett volna találkozni a donor családjával.
Évente ezer, hosszabb kórházi ápolásra szoruló gyerek ingyenes ballonozással búcsúzhat a kórháztól a Bethesda Gyermekkórház, a Liget Budapest Projekt és a BallonFly ballonkilátó együttműködése révén.
A Jónak lenni jó! elnevezésű adománygyűjtő akcióhoz ajánlotta fel Prima Primissima díjának teljes összegét a Bartók Rádió, amely magyar ismeretterjesztés és média kategóriában érdemelte ki a 15 millió forinttal járó elismerést.
50.000 eurót, átszámítva 18 millió forintot ajánlott fel Karikó Katalin a Regőczi alapítványnak – jelentették be a közmédia Jónak Lenni Jó! műsorában.
Jeff Bezos neki is felajánlotta a vissza nem térő lehetőséget.