Kapu Tibor lehet az első magyar űrhajós, aki a...
Túl vagyunk a szeptemberen, de igazából az egész őszi időszak sok család számára nagy kihívás. Akár az első óvodai napokról van szó, akár az iskolába lépésről, vagy csupán a nyári vakációról való visszatérésről, ez mindenképpen egy komoly váltás a gyerekek számára.
Szívfacsaró már a gondolat is, hogy a gyerekünket „idegen nők” tanítják majd mondókákra, „idegen nők” altatják, miközben nekünk a munkahelyen kell teljesíteni, ahova ráadásul nincs mit felvennünk. Ha az előbbi helyzeten nem is tudunk könnyíteni, az utóbbin mindenképp: néhány hasznos stílustanács átsegíthet ezen az érzelmileg sem könnyű szakaszon.
Ha az egészségünk kerül fókuszba, nagyon sokan a halogatás nagymesterei vagyunk. A kifogások és a magyarázatok sora soha nem ér véget, ha arról van szó, hogy kicsit jobban oda kellene figyelnünk magunkra, amire meg is mutatkoztak szervezetünk részéről az első intő jelek. Pedig a legjobban ilyenkor kellene résen lenni, cselekedni, mert ha már kialakulásuk kezdetén kezeljük...
Egyik legrosszabb rémálmunk, hogy párunk, akit szeretünk, akiben megbízunk, megcsal minket. Akár egy csodásnak induló románc elején történik, akár már egy kissé ellaposodott kapcsolatban derül ki, a hűtlenség villámcsapásként ér minket.
Sok gyermek retteg a fogorvostól. A maszkos arcú néni a hideg és szúrós műszereivel az egyik legrosszabb rémálmuk, és ezt még a liftezős szék és a kezelés után kapott apró ajándék öröme sem ellensúlyozza.
A kapcsolatfüggőség legfontosabb jellemzője, hogy az illető retteg a magánytól, és nem tudja elképzelni az életét társ nélkül. Inkább marad egy rossz kapcsolatban, csak ne kelljen egyedül lennie...
A felnőtt szórakoztatás egyik alapja a félelem és a borzongás. Ha a szórakoztató irodalom és filmek vonalán indulunk, akkor említhetjük a horrort, a thrillert vagy éppen a krimit. De mitől vonzó a borzongás, mi a funkciója a félelemnek és ki miért szeret, vagy nem szeret félni? Merre tart ez a szórakoztatási forma?
A kishitűség alattomos, belülről emészti fel az embert. A kishitű ember sokszor a saját maga foglya, nem mer lépni, nem mer cselekedni, hisz a félelem megbilincseli. Fél a kudarctól, retteg az elutasítástól, attól, hogy mit gondolnak mások, és ez kihatással van a mindennapjaira. Holott, ha csak máshogy szemlélné a világot, minden megváltozhatna.