A legjobban a visszaélésektől, az adathalászattól és a vírusoktól tartanak a magyar internetezők, akiknek nagy része találkozott már káros tartalommal, de jellemzően nem jelentette azt – ismertette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az általa megrendelt felmérés eredményeit.
Kora tavasztól folytatódik az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Kullancsfigyelő programja, amelynek során a szakemberek a lakosság bevonásával gyűjtenek adatokat a Magyarországon újonnan megjelenő veszélyes fajokról. Kullancsfigyelő program célja a klímaváltozás hatására Magyarországon is megjelenő nem őshonos – különösen a Hyalomma – kullancsfajok vizsgálata.
Világszerte csaknem 500 millió új diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az országok kormányai többet tennének az emberek rendszeres testmozgásának előmozdításáért – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberek fizikai aktivitásáról készített első globális jelentésében.
A magyar felnőttek általában érzékelik a generációs feszültség jelenlétét: kétszer annyian vannak azok, akik szerint van, mint akik szerint nincs ellentét a fiatalok és az idősebbek között – közölte a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a hozzá tartozó Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásának eredményét ismertetve pénteken.
A diákmunka vállalásánál a fiatalok számára a fő motiváció a pénzkeresés, a munkahely kiválasztásakor ugyanakkor már a rugalmas munkaidő a legfontosabb szempont - közölte a Work Force Kft. hétfőn az MTI-vel.
Az MTI-hez eljuttatott összefoglalójukban azt írták: a magyarországi háztartások 69 százaléka rendelkezik saját tulajdonú személygépjárművel. A megkérdezett magyar autósok 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tudja elképzelni az életet saját autó nélkül. Ez egybecseng az európai tapasztalatokkal, a Bosch egy korábbi felmérése szerint az európai megkérdezettek 60...
Véget ért a „Mit eszik az ország?” nagy sütifelmérése, ami megmutatja, mely finomságok a magyarok kedvencei. A kutatás azt is vizsgálta, hogy hol szerezzük be a süteményeket, hol keresünk az elkészítésükhöz recepteket, milyen típusú tésztát fogyasztunk szívesebben, illetve ízek vonatkozásában merre húz a szívünk.
Magyarországon a megkérdezettek 45,8 százaléka műfenyőt vásárol karácsonyra, a válaszadók 36 százaléka vágott, 8,8 százalékuk pedig visszaültethető, földlabdás fenyővel ünnepel - közölte az IKEA.