Életének kilencvenhatodik évében, vasárnap elhunyt Sajdik Ferenc Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett grafikusművész, karikaturista – közölte honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hétfőn.
A Grease, vagy ahogyan a magyar köztudatba égett: Pomádé, 1978-ban robbant be, Sandy Olsson és Danny Zuko szerelmi története pedig a musicalfilm történetének ikonikus alkotásává nőtte ki magát. Még a legifjabb generációk is tudják, kicsoda John Travolta és ki volt Olivia Newton-John, aki a hét elején 73 évesen elveszítette a rákkal szembeni harcot.
Brazília egykori szépségkirálynője, Gleycy Correia mindössze 27 éves volt, amikor június 20-án, egy rutinműtét során életét vesztette.
Megdöbbentő esetek 2021-ben a sztárvilágból.
Bennfentesek mesélnek az HBO új dokumentumfilmjében a tragikus körülmények között elhunyt színésznő akkori állapotáról.
Holtan találták szombaton a Fogarasi havasok egyik szakadékában Török Zsolt aradi hegymászót – közölte a Digi24 hírtelevízió. Az Aradon.ro aradi hírportál közlése szerint a 45 éves hegymászó három nappal ezelőtt indult el a Fogarasi-havasokba, hogy megmássza a 2535 méter magas Negoj (Negoiu) csúcsot.
Elhunyt 71 éves korában Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező – tudatta Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány, amelynek a művész az egyik alapítója volt.
Egy új tanulmány szerint évente öt halálesetet előz meg az autó közösségi kerékpárra cserélése. A közösségi kerékpározás egyébként egyre népszerűbb világszerte, 2013-ban körülbelül 500 szolgáltatás működött a világon.